Helyi közélet

2018.08.08. 19:13

Hogy került a diósgyőri főutcára a mobil vécé?

Miskolc - Egy rozoga zöldségesbódé és a háta mögé telepített mobil vécé szúrja a szemét a Diósgyőri városközpontban élőknek.

Miskolc - Egy rozoga zöldségesbódé és a háta mögé telepített mobil vécé szúrja a szemét a Diósgyőri városközpontban élőknek.

Egyik olvasónk (aki egyébként nyugalmazott tanár) vázolta levelében a városrész frekventált részén kialakult helyzetet.

Nem való

Mint írta, az ócska alumíniumbódé épp a buszmegálló mellett áll. Mögé folyamatosan csövesek járnak be a dolgukat végezni, a buszmegálló közönsége és az itt lakók pedig nem tudnak semmit tenni, mindig büdös van, és nyilván egészségügyileg is veszélyes. Maga a bódé elképesztően ronda, ócska, nem való abba a városképbe, amit most Miskolc város a diósgyőri fejlesztések kapcsán hangsúlyoz.

Most egy mobil vécét is elhelyezett a tulajdonos. Erre valószínűleg engedélyt kapott, de az itt lakókat rendkívül zavarja, hogy egy „budira” kell nézniük, többször pedig részeg fiatalok megpróbálták felborítani, csak idő kérdése, hogy valakinek sikerüljön is. Hogyan lehet egy lakótelep közepére engedélyt kiadni ilyen vécére? Ez nem építkezési terület, se nem rendezvény, itt emberek élnek, akik sétálás közben, buszra vára vagy az erkélyre kiülve nem egy vécét szeretnének nézni – fogalmaz olvasónk.

Elmentünk, megnéztük. A zöldségesbódét két esetben zárva találtuk, bár az ablakába kihelyezett tájékoztató szerint nyitva kellett volna lennie. Amikor fotóskollégánk járt arra, már nyitva volt. Valóban ott áll a mobil vécé is, az ajtaján lakat.

Találgattak

Kérdezgettük a járókelőket, mit tudnak róla. Biztosat egyikük sem tudott, csak találgattak. Egy idősebb férfi úgy vélte, valamilyen építkezés lesz itt, azért hozták ide a vécét. Egy fiatalasszony a kisgyerekével pedig egyetértett levélírónkkal. Szerinte sem való Diósgyőr főutcájára a mobil vécé.

Szerettük volna megtudni a miskolci önkormányzattól, hogy ki és miért kapott engedélyt az illemhely odaszállítására. Várjuk a válaszokat.

ÉM-HE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában