2018.07.23. 09:02

A Fidzsi-szigetekre szeretne eljutni

Miskolc - A napokban érkezett haza az üzbegisztáni Taskentből, ahol a junior világbajnokságon dolgozott. Interjú: Réz Attila miskolci nemzetközi súlyemelőbíróval, aki már hosszú ideje járja a világot.

A köztiszteletnek örvendő nyugdíjas testnevelő tanár évtizedek óta meghatározó alakja a különböző szintű és korcsoportú hazai és nemzetközi versenyeknek. Tevékenységét határon innen és túl egyaránt megelégedésre végzi, ezért a sportág világszövetsége, az IWF a jövőben is számít a munkájára.

Mióta nemzetközi versenybíró?

Másodosztályú minősítést 1985-ben szereztem, 2014-től pedig az első osztályú mezőnyhöz tartozom. Bíráskodom és zsűritagként is dolgozom. Az Európa-bajnokságokon hárman, a világbajnokságokon viszont már öten bírálunk el egy gyakorlatot.

Hogyan kerülhet valaki arra a szintre, amelyre ön már eljutott?

Szakmai múlttal, vizsgákkal, kapcsolatok révén, nyelvtudással, de ezek önmagában azért még nem elegendők. Az itthoni haladási irány: harmad-, másod- és első osztály, aztán országos szint, majd az utóbbi után lehet jelentkezni a nemzetközi vizsgára. A kategóriák átlépéséhez közben persze el kell telnie néhány esztendőnek.

Küldéseit kitől kapja?

Az IWF illetékes, Svájcban székelő bizottságától. Magyarországon négyen rendelkezünk első osztályú minősítéssel, azaz licenccel. November végén, amikor már ismerjük a következő év, vagy évek világversenyeit, egymás között megbeszéljük, hogy melyikre szeretnénk elmenni. Amennyiben szándékunkkal egyetért a magyar szövetség, akkor támogató záradékkal továbbküldi és ha a jelentkezést az IWF is elfogadja, akkor visszaír, hogy mehetünk. Fontos tudnivaló, hogy egy országból, egy eseményre csak egy bírót lehet delegálni.

Foglalkoztatásába „beszámít-e”, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke és főigazgatója magyar sportvezető?

Nem dr. Aján Tamáson és Ádámfi Attilán múlik a küldésem. Pontosabban fogalmazva az én esetemben sem ők hoznak döntést. Az elnökkel és a főigazgatóval egyébként gyakran beszélek a különböző viadalokon.

Mesélje el a kiküldetési protokollját.

A repülőtéren várnak, elvisznek a szállodába, ahol mindig kétágyas szobában helyeznek el. Soha nem tudom előre, hogy ki lesz a társam. Taskentben – ahová hatvanhárom nemzet küldött bírót – egy osztrák szakemberrel laktam, de például voltam már együtt finn, bolgár és izlandi bíróval is. A technikai értekezleten teljes harci díszbe öltözve veszek részt, és itt kapom meg a beosztásomat is. A világeseményeken naponta négy-öt verseny van, ezek közül általában egy-kettőn kell bíráskodnom. Két órával a kezdés előtt jelennek meg a benevezettek, akiket mérek, majd számukra információkat adok, és szükség esetén a kérdéseikre is válaszolok.

Hány országban járt eddig?

Legalább harmincban. A távoli és egzotikusnak nevezett feladataim közül kiemelem a bangkoki junior világbajnokságot és a Sydney-ben tartott masters világjátékokat, amely a harmincöt éven felüliek vébéje. Az öregek közé a kazincbarcikai Pátrovics Gézával járok, hiszen ha úgy tetszik összekötöttük magunkat, én segítem a versenyzését. Tizennyolcszor voltunk együtt és Géza ugyanennyi Európa-bajnoki címet szerzett, szóval valószínűleg párját ritkító párost alkotunk.

Mi kellene ahhoz, hogy eljusson egy olimpiára?

Erre a minősítésem feljogosítana. Viszont testnevelő tanárként és „mindenevő” polgárként nagyon sok sportágat imádok, az eseményeket pedig rendre nagy érdeklődéssel követem. A kollégáim ott voltak Londonban és Rio de Janeiro-ban, ahol a súlyemelésen kívül semmire nem jutott idejük, miközben én mindenről tudtam itthon, hiszen le sem vettem a szemem a képernyőről. Ezért nem jelentkezem ötkarikás játékokra, ha megtenném, egyfolytában csak és kizárólag a súlyemelést kellene néznem.

A küldéseknél előnyt jelent-e az, ha valaki civilként is magasan kvalifikált szakember?

Nem tudjuk egymásról, hogy kinek mi a végzettsége, vagy a foglalkozása. Nem ez számít, hanem a sportág szakmai ismerete.

Előfordul-e olyan eset, hogy valaki rosszul bíráskodik?

Igen, ilyenek megtörténnek. Nem is olyan régen jómagam elvettem egy osztrák hölgy gyakorlatát, pedig ha megadom – miként a két oldalbíró tette – világbajnok lett volna. A zsűri magához hívta őket, majd kihirdették, hogy a gyakorlatát véglegesen elvették. A könyöknek ugyanis nem szabad mozdulnia, rugózást nem végezhet, én pedig mozgást láttam és a zsűri is úgy ítélte meg, hogy nekem volt igazam. Mielőtt valaki csalhatatlannak tartana elmondom, hogy az én döntésemet is változtatták már meg. Ezeket az eseteket azért vezetik, hogy lássák: ki és hogyan dolgozik.

A labdarúgás mintájára létezik-e a súlyemelésben videózás? Azaz visszanéznek-e egy gyakorlatot, ha kétely merül fel a szabályosságát illetően?

Nálunk nincs televíziózás, azt persze nem tudhatom, hogy technikai szempontból mit hoz a jövő. A bírók és a zsűri ellentétes határozata esetén viszont egymáshoz szólítják a közreműködőket.

Említsen néhány nagyágyút, akinek bíráskodott.

Hossein Rezazadeh, az irániak olimpiai bajnoka, aki a legnehezebb súlycsoportban 267 kilóval tartja a lökés világcsúcsát. A hölgyek közül Lidia Valentin spanyol világbajnok gyakorlatait is volt alkalmam minősíteni.

Rendkívüli eseményekben – például háború, sztrájk – volt már része?

Váratlan dolgok bárhol történhetnek, csak az a kérdés, hogy éppen ott vagyok-e? Jeruzsálemben egy palesztin pisztolyt vitt a Siratófalhoz, mire egy teljes napra lezárták a környéket. Nekem azonban szerencsém volt, mert picit hamarabb eljöttem onnan, így haza tudtam jönni azzal a járattal, amelyikre a jegyem szólt. Bangkokba egy helyett két nap alatt értem, mert az átszállásoknál mindig lekéstem a csatlakozást.

„Csavargásait” megörökíti?

Fényképezni mindig szoktam. A kockákat itthon rendezem és akit érdekel, azoknak megmutatom. Most is csináltam vagy kétszáz képet Taskentben. A franciaországi Bordeaux-ban a tengerben állva fotografáltam a naplementét és szerintem akkor remek sorozatot csináltam.

Legközelebb hová utazik?

Még nem tudom. A felnőtt-, az ifjúsági- és a junior világbajnokságoknak az amerikai Los Angeles, a thaiföldi Pattaya, és a Fidzsi-szigeteken lévő Suva ad otthont. Az utóbbira szeretnék elmenni, a jövő januárban adom be a tervemet, aztán várom az értesítést: igen, vagy nem…

Mi a véleménye az IWF doppingellenes harcáról?

A 2017-es év nehéz időszak volt a műfaj számára. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól komoly fenyegetést kapott a súlyemelés, hogy törlik a játékokról, ha… Az IWF azonban rögtön lépett és rendkívül szigorú döntéseket hozott, erre pedig Thomas Bach, a NOB német elnöke a szervezet nevében reagált: nemzetközi szövetségünket példaként állította a többi világszervezet elé. Ennek ellenére most értesültem arról, hogy a NOB fenntartja a súlyemelés feltételes státuszát a 2024-es párizsi olimpiára, így tovább folytatódik a kíméletlen doppingellenes harc. Itt említhetem meg, hogy november 1-én jár le kilenc ország egyéves eltiltása, azt mondanom sem kell, hogy miért.

A tiltott szerek használatának veszélye azonban egyszerűen megölheti a súlyemelést…

Ettől nem félek. Az elhárító mechanizmus szakadatlanul fejlődik, a súlyemelést alkotó közegnek pedig nem érdeke, hogy kizárja magát a nemzetközi vérkeringésből.

Óraadóként tanít-e még valamelyik intézményben?

Már nem. Elszaladtak az évek, nyugdíjas vagyok.

A diáksportot is magára hagyta?

A gyerekek testesítik meg a jövőnket, így erről szó sem lehet. Van tisztségem: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület úszószakágának vezetője vagyok. A diáksport égisze alatt tavalytól már súlyemelő versenyeket is tartanak, így ezekre szintén járok és segítem a rendezőket.

Edzőként is dolgozik?

Ezt a nyolcvanas években hagytam abba, a DVTK egykori, nagyon sikeres szakosztályában ügyködtem. Például büszke vagyok arra, hogy nevelőedzője voltam a felnőtt világbajnok Barsi Lászlónak, akire gondolom, hogy még sokan emlékeznek.

Miskolcon hol foglalkoznak a súlyemeléssel?

Sajnos sehol. Szűkebb pátriánkban Kazincbarcikán, Tiszaújvárosban, Ózdon, Szerencsen és Abaújszántón él a súlyemelés.

A megyeszékhely kiesett a szórásból és ez nagy fájdalmat okoz nekem.

Itthon miért szorult háttérbe a súlyemelés? Egykori sikersportágunk hajdanán sokat hozott az Európa-, a világbajnokságokon és az olimpiákon a magyarok konyhájára, de ez az idő már régen a múlté.

Fegyelmezett és őrülten sok munka kell a technika megtanulásához. Erre pedig egyre kevésbé vevők a gyerekek, akik más sportágak irányába mozdulnak. Aztán kevés a jó szakember, hiányoznak az önálló csarnokok, vagy termek és a pénz sem áramlik ebbe a műfajba.

Vannak követői?

A gárda, beleértve engem is, öregszik, így kiadhatjuk a jelszót: jöjjenek a fiatalok. Ők azonban nem tolonganak. Talán azért, mert ebből a munkából nem lehet meggazdagodni. Ez szenvedély.

Kolodzey Tamás