Helyi közélet

2018.06.01. 09:53

Ellenzik a főtéri épületet Miskolcon

Miskolc - Épülne az Avalon Business Center, de a környéken élők tiltakoznak ellene.

Miskolc - Épülne az Avalon Business Center, de a környéken élők tiltakoznak ellene.

Hamarosan épülhet a Szent István tér és épülhet az Avalon Business Center, azaz egy irodaház a Hell cégcsoport beruházásaként, erről számolt be nemrégiben lapunk. A cikket így fejeztük be: „Az egy külön történet lehet, hogy a környéken élők most sem lelkesednek százszázalékosan a beruházás miatt.”

A mondatra több reakció is érkezett. Megkerestek bennünket a tervezett beruházás melletti házból, és jelezték, szívesen beszélnének a kifogásaikról, és levelet kapott lapunk dr. Barna Péter ügyvédtől is, mint kiderült, már a cikkben megjelent kifejezéssel is problémájuk van: „nem lelkesednek százszázalékosan”.

Szerintük bevásárlóközpont

– Sőt, kifejezetten tiltakoznak a beruházás megvalósítása ellen – fogalmazott. Megtudjuk, a környékbeli és szomszédos ingatlanok tulajdonosai részletes észrevételek keretében tiltakoznak különösen amiatt, hogy Miskolc történelmi belvárosában egy ilyen léptékű beruházás épüljön: egy bevásárlóközpont három emelet mélységben 350 autó befogadására alkalmas mélygarázzsal. Dr. Barna Péter hangsúlyozta, a rendelkezésére bocsátott tervadatok szerint bevásárlóközpont lenne annak ellenére, hogy a beruházók következetesen irodaházként emlegetik.

Idézett abból a levélből is, amelyet a kormányhivatalba küldtek, és amelyben összegzik tiltakozásukat.

„Miskolc vezetésének a célja az volt, hogy összekösse a történelmi Avast a történelmi pincesorokkal és a belvárossal, és ezzel életet leheljen e méltatlanul elfeledett területbe. (…) Hihetetlennek és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Miskolc vezetése, felelős szakemberei és szakhatóságai ehhez a beruházáshoz hozzájárulásukat adják, (…) a beruházói nyereség oltárán feláldozzák, feláldozták a történelmi belvárost, annak hangulatát és múltját.” Ő úgy tudja, a tervezett három emelet mély, és egyes helyeken több mint 21 méter magas bevásárlóközpont magassága túlhaladja a szomszédos, védett Erzsébet Fürdő toronymagasságát is.

Eljárás kezdődött

Dr. Barna Péter elmondta még, a lakók észrevételein túlmenően számos szakhatóság fogalmazott meg kritikus észrevételeket, a megyei kormányhivatal pedig környezetvédelmi hatásvizsgálat-eljárás lefolytatására kötelezte a beruházót. Ezt megerősítette F. Nagy Zsuzsanna is, a Zöld Kapcsolat Egyesület elnöke. A környezetvédő civil szervezet is ott volt az észrevételeket megfogalmazók közt, ezeket nyújtották be a kormányhivatal környezetvédelmi osztályára, ezután írta ki a hatóság a tanulmány elkészítésének kötelezettségét.

A környezetvédelmi szakembernek az épület méretével vannak problémái (esztétikailag megfelelő lenne), és a beruházók szerinte nagyobb erőfeszítéseket tehettek volna a kedvezőtlen környezeti hatások minimalizálására.

Közös beruházás lesz

Nemrégiben írtuk: a ­miskolci önkormányzat megépítené Miskolc főterét a Szent István téren, ennek egyik „térfala” lenne az Avalon Business Center. A Hell cégcsoport 2015-ben vette meg az ingatlant az Ikeron Zrt.-től, az Ikeron korábban szállodát épített volna a ­területre.

A tervezett beruházásról korábban kérdeztük a Hellt is, a miskolci önkormányzatot is, de csak az utóbbi helyről érkezett (igaz, rövidke) válasz:

„A városháza és a Hell Energy a főtérrel és a főtérhez illeszkedő, azzal határos Avalon Business Center építéséről közös sajtótájékoztatót tart majd egy közeli időpontban”.


Néhány indok

Néhány indok a környezetvédelmi hatósághoz benyújtott kifogások között (Zöld Kapcsolat Egyesület)

– A zaj, rezgés, levegőszennyezés, gépjármű forgalom növekedése, befolyásolja a hatásterületen élők életminőségét, a szomszédos Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpontban az orvosi ellátást.

– Hidraulikai modellezés során nem vizsgálták, hogy a beruházás következtében az áramlási viszonyok, a 3 szintes mélygarázs közelében lévő házak pincéire, az épületek statikai állapotára milyen hatást gyakorolnak.

– A tervezett zajcsökkentési eljárások nem elégségesek.

– Nem vették figyelembe, hogy műemléki jelentőségű terület Miskolc belvárosa. Sűrűn lakott terület közé építenek.

– Ilyen monumentális épület engedélyezése indokolatlan, számos nagyméretű, üres, ám értékes épület van a környéken, melyekben hasonló funkciók alakíthatók ki: pl. Avas Szálló, Karacs Teréz Leánykollégium.

– Veszélyeztető a mélygarázsból nagy számban ki és behajtó, valamint a rakodó járművek keresztirányú közlekedése a kerékpárúton és gyalogosforgalom számára.


[related-post post_id="3873061"]

[related-post post_id="3851560"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában