2017.09.24. 14:04
Félezer ember előtt zenélt a Kántor Band Miskolcon
Miskolc - A Miskolci Sörfesztivál XIXO színpadán lépett fel a szirmabesenyői Kántor Band zenekar.
Miskolc - A Miskolci Sörfesztivál XIXO színpadán lépett fel a szirmabesenyői Kántor Band zenekar.
Háromnegyed órás műsort adott a Kántor Band zenekar a sörfesztivál második napján. Az együttes már több mint két évtizede lép fel különböző rendezvényeken, de ennyi ember előtt – 500-600-as közönség – még nem játszottak. A mulatós zenétől a retró számokig minden szerepelt a repertoárjukban, így nem csoda, hogy rövid idő alatt fergeteges hangulatot csináltak. Mindezt Kántor László, a zenekar énekese, vezetője mesélte el portálunknak.
„Először furcsa volt ekkora közönség előtt játszani, de óriási élmény” – fogalmazott.
Laci szirmabesenyői és a mai napig ott él. Van ugyan civil szakmája, de az élete a zenélés, ezért két évtizeddel ezelőtt belevágott az éneklésbe. „Villamosiparit végeztem, de mindig is a zene érdekelt. Az anyai nagybácsim zenész volt, így volt előttem családi példa is. Autodidakta módon tanultam meg mindent, ami az énekléshez, zenéhez, fellépéshez kell, illetve tanulom még a mai napig is. Rengeteget hallgatom Cserháti Zsuzsa, Szécsi Pál és Máté Péter számait, ezeknek csodálatos a dallamviláguk, nem beszélve arról, hogy énektudásuk hihetetlen volt. Mai napig lehet tanulni tőlük. De ami az igazi iskola volt számomra, az a vendéglátózás. Azt gondolom, enélkül nincs tapasztalata egy zenésznek, az igazi tudást ott lehet megszerezni, gondoljunk csak Charlie-ra, Kökény Attilára vagy éppen Zámbó Jimmyre” – sorolta.
– 1996-ban találkoztam zongorista barátommal, Zsíros Józseffel, akivel elkezdtünk együtt dolgozni, majd csatlakozott hozzánk Erdei-Nagy Csaba gitáros, és megalapítottuk a zenekart – mesélt a kezdetekről Kántor László. – Akik akkoriban gyakran jártak a miskolci éjszakába, azoknak nem kell bemutatkoznunk, hiszen – csakúgy, mint most – állandó fellépői voltunk a város felkapott szórakozóhelyeinek. De esküvőkön, rendezvényeken is zenéltünk, és zenélünk mai napig is.
Társproducer
– Nekem az igazi kedvencem a jazz, de játszunk bárzenét, tánczenét és persze a manapság oly népszerű mulatóst is – tette hozzá László. – Többször felléptünk Kis Grofóval, de szerepeltünk már az Édes Életben is.
Az elmúlt időszakban pedig újabb fordulatot vett a Kántor Band élete, hiszen Kántor Laci a Muzsika TV-n futó Frédy Show társproducere lett.
„Az élő fellépések mellett heti hatszor láthat minket a közönség a Muzsika TV-ben is” – mondta az énekes.
- ÉM-NSZR -
[related-post post_id="3611859"]