2017.07.23. 15:50
Az idén szünetel majd az ásatás Szentléleken
Miskolc, Szentlélek - A templomrom kutatása csak a 20. században kezdődött, az első ásatás az 1930-as években folyt.
Miskolc, Szentlélek - A templomrom kutatása csak a 20. században kezdődött, az első ásatás az 1930-as években folyt.
2011 decemberében történt, hogy a Csatárlánc civil szerveződés, a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetétől Karlowits-Juhász Orchidea és a Miskolci Szimfonikus Zenekartól Czakó Péter vezetésével elhatározta, hogy megmentik a Bükkben a 710 méter magasságban épült szentléleki pálos kolostor romjait.
A Szentlélek tiszteletére szentelt kolostorról kapta a terület ma használatos nevét (Bükkszentlélek). Ami a múltból bizonyosnak tekinthető: a 14. század elején már állt egy kolostor Szentléleken, amelyet a 16. század közepén, a török előrenyomulását követően hagytak el a szerzetesek.
Az NKA-hoz beadtuk a kérelmet, hogy eltolhassuk programunkat 2018-ra." Miskolczi Melinda
A rom megmentésének szakmai vezetésére egyébként hat éve Kosdi Attila építészt kérték fel, majd 2012-től szisztematikus feltárás kezdődött a területen a Herman Ottó Múzeum szakembereinek segítségével.
Programeltolás
– Az idén nem ásunk Szentléleken, mert a Diósgyőri várnál dolgozom, másrészt dr. Szörényi Gábor András régész-igazgatóhelyettest – a másik ásatásvezetőt – az M30-as autópálya előkészületi munkálatai kötik le – nyilatkozta lapunknak Miskolczi Melinda, a Herman Ottó Múzeum régésze.
– Mivel mindkettő teljes embert kíván, egyikünk sem tud felmenni a kolostorhoz. Hangsúlyozom: nincs elvetve, szeretnénk ott tovább kutatni jövőre, ráadásul győztes NKA-pályázattal rendelkezünk. Az NKA-hoz beadtuk a kérelmet, hogy eltolhassuk programunkat 2018-ra.
A munkálatok 2016-ban ott maradtak abba, hogy a kolostor nyugati oldalának régészeti feltárása megtörtént, jövőre az északi szárny felé kutatnának Melindáék.
- ÉM-JLI -