"Az esélytelenek nyugalmával készülünk"

Miskolc - A sport mint nemzet­stra­tégiai ágazat – er­ről tartott előadást Miskolcon a neves jogtudós. Interjú Sárközy Tamás állami és Prima Primissima díjas jogászprofesszorral a hazai és a külföldi sportélet érdekességeiről.

A korábban számtalan sporttisztséget viselt Sárközy Tamás (aki nem használja a prof. dr. előneveket), lebilincselő egyéniség, tőle jobb előadót nagyítóval sem találunk Magyarországon. A napokban a Miskolci Akadémiai Bizottság vendége volt: a honi sportélet előnyeiről és hátrányairól beszélt, valamint vázolta a hosszú távú kilátásokat, majd kérdéseinkre kertelés nélkül, a jól ismert „sárközys” stílusban válaszolt.

Sport mint nemzetstratégia. A jelenlegi kormány a sportot kiemelt ágazatként kezeli. Mit szól ehhez?

Sárközy Tamás: Minden kormánynak szíve-joga, hogy prioritásokat jelöljön meg. 2002-ben a kormány az informatikát emelte ki, akkor a sportemberek fanyalogtak. 2006-ban az egészségügy kapott megkülönböztetett szerepet, most a sport a nemzetstratégiai ágazat. Ezek a tendenciák azonban nem állandósulhatnak, nem járhatnak túlzásokkal és aránytalanságokat sem lehet elkövetni. Két kormányzati ciklus után, a sportot követően, feltehetően más prioritást fog majd kijelölni a jövőre megalakuló kabinet.

A sport mint ágazat óriási átalakuláson ment keresztül.

Sárközy Tamás: Ennek külső és belső okai vannak. Az átalakulás során teljes felértékelődés történt, kialakult a tömegméretű szabadidősport. Az élsport amatőr formában már nem űzhető, csak hivatásos alapon működhet és üzleti alapra helyeződött. A sport iparággá alakult, óriási sportöltözet és sportszer termeléshez-kereskedelemhez vezetett, lényeges része az ifjúságpolitikának, a népegészségügynek. Gondoljunk a fitneszre, a wellnessre, hiszen valamit mindenki csinál. Hatalmas beruházások történtek, a média pedig felerősítette a hatást. A sportturizmus az átfogó hatást és élményt adó szórakoztatóipar alapvető ágazatává nőtte ki magát. Például Las Vegas nem csupán a szerencsejáték, a show, hanem az ökölvívás „hazája”. A sport sajátos műfaj: a színházban előre tudjuk, hogy mi lesz a Hamlet vége, a sportban ezt nem sejthetjük. A sport robbanást is hozott: mindennapjainkba betörtek az új ágak: a darts, a biliárd, aztán a népi sportok, extrém sportok kínálata, miközben egy része elment a művészet felé. Hiszen a jégtáncot, a szinkronkorcsolyát és -úszást, a ritmikus sportgimnasztikát zenére űzik.

A sportot politikailag és gazdaságilag is érdemes nemzetstratégiai ágazattá tenni?

Sárközy Tamás: Igen. Gondoljunk annak idején Henry Kissinger ping-pong diplomáciájára, vagy Mao Ce-tung úszására. Viszont nagyon sok a negatívum is. Az élsportot dopping nélkül szinte nem is lehet folytatni, csak az a kérdés, hogy mi van rajta a listán és mi nincs. A sportban megjelent a huliganizmus, eluralkodtak a fogadási csalások. Hajdan volt békés bunda: az egyik leadta a csörtét a másiknak és majd visszakapta. Most megjelentek a hihetetlen összegekkel játszadozó nemzetközi fogadásicsaló-bandák, a korrupció pedig elérte a sport krémjét, mert a kijelölési procedúrák során világversenyeket adnak és vesznek. Emlékeztetek arra, hogy a NOB-ot és a FIFA-t is elérték a botrányok. Jómagam ezzel a jelenséggel, igaz kicsiben, az 1980-as években rendezett nemzetközi sportkongresszusokon találkoztam először. Amikor elfoglaltam a hotelszobámat, felakasztott bundát is találtam ott, gondoltam, hogy nem költözött ki az előző vendég, de nem, a ruhadarabot nekem szánták, hiszen szavazó voltam a kongresszuson sorra kerülő választásokon.

A jelenlegi kormányzat 2010-ben – ez vitathatatlan – csúnyán „lerobbant” ágazatot vett át. Ehhez képest napjainkban idilli állapotok uralkodnak.

Sárközy Tamás: A sportot éppen a nemzetstratégiai ágazati státusz emelte ki. Az évek során sokat változott az irányítási és a finanszírozási rendszer. Korábban nyolc-tíz csatornán áramlott a pénz az ágazatba, az alapvető szerv pedig a nemzeti olimpiai bizottság volt. Ennek következtében az olimpiai sportágak mindent megkaptak, a többiekre meg alig jutott valami. Ezt az anomáliát a kormányzat felismerte, most alapvető változás, hogy a minisztérium irányít és osztja a pénzt. Négy köztestület alakult, persze nem mindegyik szerencsés elnevezéssel, de az irány alapvetően helyes.

A legizgalmasabb kérdés a finan­­szírozás. Mennyi jutott a honi sport szereplőinek 2016-ban?

Sárközy Tamás: Napokig ezen dolgoztam, munkám során pedig meglehetősen eltérő számokat mondtak vagy kaptam, így teljes felelősséget nem vállalhatok ezekért a számokért. A költségvetés alapján az Emberi Erőforrás Minisztériumánál 45 milliárdot, a Nemzeti Fejlesztési tárcánál 177 milliárd forintot „találtam”, külön kormányhatározatok alapján pedig 230 milliárd áramlott a testkultúrába. Ez úgy 450–500 milliárd közötti összeg. A TAO-val – mert ez is állami pénz, hiszen ennyivel kevesebb adóforint kerül a büdzsébe – együtt nagyjából a központi költségvetés a költségvetés mintegy 2,2 százalékát költi a sportra, vagyis rendkívül erős a növekedés. A finanszírozási oldal tehát alátámasztja a sport nemzetstratégiai jellegét.

A magyar sport esetében elszaladtak az adminisztratív költségek… Helyénvaló ez?

Sárközy Tamás: Dehogy! Nyugaton 2-3 százalék ez a bizonyos költség, nálunk becslések szerint akár 15 százalékra is felmegy bizonyos szövetségeknél, illetve sportegyesületeknél, de az „élősport” infrastruktúrája is állandóan bővül, jelenleg például már hat bíró is működik a focimeccseken.

TAO, azaz társasági adó felhasználása: mintha sok lenne a tisztátalanság. Ön is így látja?

Sárközy Tamás: A TAO-t csak az utánpótlás céljaira lehet felhasználni. Az alapszisztéma helyénvaló, de azért sajnos sok helyen mindent megtesznek azért, hogy a pénz egy részét átpumpálják a hivatásos versenysportba. Mondok néhány példát: a profi sportolót minimálbéren alkalmazzák, de ugyanez a sportoló akár havi egymillió forintért is utánpótlásedző, és hetente tart egy gyerektréninget, ha egyáltalán tart. Ezt nem szabad megengedni. Miként azt sem, hogy a közvetítők jutaléka címén a pénz egyharmada nem jut be a sportba, sőt a pletykák szerint a TAO címén fizetett pénz egy részét visszakérik. A kriminalitás tehát természetszerűleg nem kompatibilis a TAO céljaival. A TAO felkarolta a látványsportágakat – a jégkorong szövetség költségvetése az 1990-es évek végén ötvenmillió volt, most egymilliárd-kétszázmillió. Rengeteg új jégpálya épül, nemcsak a versenysport, hanem a nagyközönség részére is. Emellett van tizenhat kiemelt sportág, sőt újabban megjelent a felzárkóztatandó sportágak kategóriája is. A TAO-t meg kell tisztítani a hátrányaitól és nemcsak a beruházásokra, hanem a megvalósult létesítmények megfelelő üzemeltetésére kell fordítani.

Örökzöld dallam: kellene valami fizetési plafon?

Sárközy Tamás: A látványcsapatsportágakban feltétlenül, különösen a labdarúgásban. A sporttörvény lehetőséget ad fizetési plafon bevezetésére, ezzel azonban eddig senki sem élt.

Nagyberuházások?

Sárközy Tamás: Azok is kellenek, például Budapesten egy központi stadion a valamikori Népstadion helyén – persze a stadionépítést sem szabad eltúlozni. Arról viszont alig esik szó, hogy mennyi tornaterem, műfüves kispálya, meg tanuszoda épült, pedig ez is számottevő.

A stadionépítésről folyik a politikai csatározás, ehhez pedig a polgárok is csatlakoztak. Helyes-e a sportinfrastruktúra fejlesztését szembeállítani az egészségüggyel vagy az oktatással?

Sárközy Tamás: Ez elvileg nem helyénvaló, hiszen ez is kell, az is kell. Akik prüszkölnek, azok döntően a pazarlás ellen emelnek szót, és ezt jogosan teszik.

A világversenyek rendezésében az élbolyba ugrottunk.

Sárközy Tamás: Az utóbbi hat évben száznál többet rendeztünk. Ez szerintem rendkívül örvendetes. Itt van például az idei vizes világbajnokság, amit alig várunk és nyilván jó és emlékezetes esemény lesz. Sajnos azonban látszik, hogy a költségek erősen elszaladtak.

Los Angeles, Párizs, Budapest, szóval a 2024-es olimpia rendezési joga. Minden út Limába vezet, szeptemberben ott dönt a NOB tagsága. Hány százalékot ad nekünk?

Sárközy Tamás: Az esélytelenek nyugalmával készülünk, kis sanszunk van arra, hogy minket választanak. A Donald Trumppal megerősített Los Angelest megverni aligha lehet és akkor még nem szóltam a Párizs melletti nagyon erős afrikai hatásról. Jól hangzik a fenntartható olimpia, a vállalható költségkeret, az Agenda 2020, a bibi csak az, hogy a tévétársaságok megkövetelik a gigaolimpiát. Hagyjuk, hogy annak idején 1960-ra is jelentkeztünk – akkor Róma volt a befutó –, így most hosszú idő után először kandidálunk. Rio de Janeiro volt az első, amely első kísérletére nyerni tudott. Magyarország tisztán a saját költségvetési erejéből jelenleg aligha képes arra, hogy olimpiát rendezzen – a puszta előkészületekre már a háromszorosa ment el a tervezettnek. A kandidálásunk viszont előre mutat, például 2028-ra vagy 2032-re.

Krakkóban ott volt a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokságon, Ukrajnába is elmegy a mieinknek szurkolni?

Sárközy Tamás: Természetesen. Az utóbbi húsz évben nem akadt olyan világbajnokság, amelyet kihagytam. Ott voltam a sapporói csodánál, akkor jutottunk fel először az elitbe, ezt Lengyelországban megismételtük. Kovács Csaba barátommal már nagyon készülünk most is.

Hogyan látja az esélyeinket?

Sárközy Tamás: Erre ma nagyon nehéz választ adni. A torna április közepén lesz és nagy kérdés, hogy például a Stanley Kupából hányan „játszanak” vissza a válogatottakba. Vagyis minden azon múlhat, hogy hány légióst sikerül az egyes csapatokba beállítani. Nálam a kazahok, mint felülről kiesők állnak az első helyen, majd jön az összes többi – a szintén kieső Magyarország, aztán Lengyelország, Ausztria, Dél-Korea, Ukrajna mint házigazda. A helyzet tényleg úgy fest, hogy lehetünk másodikok, de akár ki is eshetünk, persze remélem, hogy az utóbbi nem következik majd be.

Régen járt Miskolcon, Mol ligás meccsen, és nem láttam a Magyar Kupa döntőjén sem. Ez, önt ismerve és a derűjét kölcsönözve, felér egy „sárga lapos” figyelmeztetéssel…

Sárközy Tamás: Külföldön jártam és mire aznap hazaérkeztem, már nem voltam képes arra, hogy Miskolcra rohanjak. Eredetileg a Tüskecsarnokba tervezték a finálét, és ezt én is beírtam a naptáramba, de a helyzet változott. A DVTK – FTC meccsekre viszont jövök!

Tavaly magyar szempontból sikeres volt a labdarúgó-Európa-bajnokság. Az NB I-es mérkőzéseken mégis tragikus szintre süllyedt a látogatottság.

Sárközy Tamás: Ennek okát többek között abban látom, hogy a nemzetközi kupákban érdekelt magyar csapatok szokás szerint augusztusra kiperegtek, eltűntek, az érdeklődés pedig nyomban lelohadt. Nagy kedvencem, a Ferencváros búcsúja egyenesen tragikus körülmények között következett be, vagyis a klubjaink és csapataink nagyon sokat tettek annak érdekében, hogy üresek legyenek a lelátók. Tudomásul kell venni, hogy ez a mostani a reális kereslet.

A helyzet paradox: a labdarúgásról mindenki beszél, de a stadionok mégis konganak, a fő finanszírozó pedig továbbra is az állam…

Sárközy Tamás: A labdarúgás erős közvélemény-formáló tényező, de jegybevétel nincs. A 2-3 ezres átlagban benne van a Fradi vagy a DVTK látogatottsága is. Az üzleti szféra gyenge, a vállalatok még nem tudnak annyit adni, amennyit kellene, a multi pedig csak nemzetközi csúcsversenyeket finanszíroz – így jön az állam… Nyugaton a finanszírozás az említett rétegek között harmadolódik, nálunk nyolcvanszázalékos az állami finanszírozás, így senki ne csodálkozzon azon, hogy aki a pénzt adja, a zenét is rendeli. Ebben az esetben azonban a sport civil jellege sérelmet szenved, és ez pazarláshoz is vezet. Az lenne a kívánatos, hogy az állam szép lassan vonuljon vissza, az üzleti és a civil szféra pedig erősödjön meg.

Külföldön, kis túlzással a kutyának sem kell a magyar labdarúgó. Mi ennek az oka?

Sárközy Tamás: Első a tudásszint, itt bajok vannak. A másik az, hogy Messinek és Ronaldónak annyi pénze van, mint a szemét és ennek ellenére mindkettő imád futballozni, ráadásul örökösen nyerni akar. A magyar labdarúgásban viszont ez a hozzáállás még zömmel hiányzik. De van remény arra, hogy ez változni fog, lásd például a válogatott Európa-bajnokságon tanúsított teljesítményét.

Kolodzey Tamás

Sárközy Tamás