Helyi közélet

2016.08.25. 11:50

Közösségi parkok épülnek Halmajon

Halmaj - A mai kor igényeinek megfelelő játszóparkok és közösségi helyek épülnek.

Halmaj - A mai kor igényeinek megfelelő játszóparkok és közösségi helyek épülnek.

A Start közfoglalkoztatási program keretében négy helyszínen jelentős értékteremtő fejlesztéseket hoz létre a halmaji önkormányzat 40 ember foglalkoztatásával. Már évek óta elvárásként fogalmazódott meg a lakosság részéről a mai igényeknek megfelelő játszóparkok, a szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas közösségi helyek létrehozása.

A Mária út mentén egy Mária-park épül." Tóth József

„A jól kidolgozott fejlesztési terveket ebben az évben a Belügyminisztérium összesen mintegy 15 millió forint összegű anyagköltséggel támogatta, így tudtuk megvalósítani” – tájékoztatta lapunkat Tóth József polgármester.

Az önkormányzat saját kivitelezésében a főtéri Bársonyos melletti területen és az Alkotmány utcában ütéscsillapító burkolattal ellátott igényes játszópark került kialakításra, a közösségi ház melletti területrészen ugyanakkor új parkolóval, sétánnyal és köztéri bútorokkal egy impozáns ivókutat is kiépítenek.

Megtudtuk azt is, hogy a Szent István téren, a Mária út mentén egy Mária-park épül, ahol a zarándokok is megpihenhetnek. A téren elkészült egy filagória, és egy életnagyságú Mária-szobor is elhelyezésre kerül.

A közösségi parkokban kandeláberek biztosítják az esti órákban a hangulatos megvilágítást.

- ÉM-JLI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában