Emma megbirkózik a betegségével is

Miskolc - Találkozásunk előtt annyit tudtam Emmáról, hogy mindössze 11 esztendős, de már 69-szer volt kórházban.No meg annyit tudtam még Emmáról, hogy másfél éve birkózni jár, azóta csökkentek a rosszullétei. Hol máshol találkoznánk hát, mint a DVTK Stadion birkózóterme előtt. Az édesanya, Győriné Sasvári Beáta vár ránk, s beszól a kislánynak az edzőterembe, ám két gyerek bukkan elő, egy kislány és egy kisfiú, Emma és öt évvel fiatalabb öccse, Leon.

Adódik az első kérdés: mi baja Emmának? Az anya elsorolja, eleinte évente más diagnózist állítottak fel, 2012-ben sikerült diagnosztizálni a valós betegségét: „fruktóz 1-6 difoszfatáz defektus”. Ami annyit tesz, hogy nem tudja a szervezete tárolni a cukrot. Amikor a kezelőorvosa egy kongresszuson ismertetni akarta az esetet, kiderült, hogy még egy ilyet publikáltak a világon, egy török kisfiú szenved ugyanebben a különleges anyagcsere-mutációban. Ha Emma rosszul van, akkor fáj a hasa, hány, beszürkül, kiszárad, leesik a cukra (olykor mérhetetlenre is), felborul a sav-bázis háztartása, mintegy öt perc alatt. Számtalanszor vitte már be szirénázva a mentő otthonról is a kórházba. Egyedül a szőlőcukrot fogadja be a szervezete, abból sem mindegy, hogy mennyit fogyaszt. Az előírt diétát nem tudja száz százalékig betartani, de törekednek rá. Például hetente összesen egy tojást fogyaszthat, s gyümölcsöt sem nagyon. Egy gyógytápszert kap ételben, teában. Azt nem nagyon szereti, mert kesernyés. Szerencsére Emma fegyelmezett, s nincs is oda az édességekért, a gyümölcsök közül pedig leginkább csak a citromot kedveli.

Tánc helyett

Kérdem Emmát, más tortát, ő mit kér szülinapjára.

– Monster High babákat. Másodikos voltam, amikor láttam őket egy reklámban. Tudom, hogy voltaképp szörnyek, de szerintem szépek. És azóta ilyen babákat kérek szülinapomra, névnapomra, karácsonyra és megint és megint.

– Hogy találtad ki, hogy birkózz?

– Először táncolni szerettem volna. Jártam is néptáncra, de amikor a tanár néni meglátta, hogy levágattam a hajam, azt mondta, hogy jobb, ha abba is hagyom. Lehet, hogy nem komolyan mondta, de nekem elment tőle a kedvem.

Megakasztom a mesélés folyamát: ha tudta, hogy elvárás a tánchoz a hosszú haj, miért vált meg tőle.

– Mert láttam a Csiribiriben, hogy egy tündérnek olyan a haja, hátul rövid, elöl ilyen hosszú, és így lelóg – mutatja –, és én is olyat akartam… Szóval még ketrecharcos is szerettem volna lenni, mert egyszer láttuk a tévében Sárközi Róbertet, aki azt mondta, hogy ki lehet magunkból edzeni sok rossz dolgot. Először Leon kezdett birkózni, én csak elkísértem, de mikor vége lett a táncnak, én is beálltam. Az edzőnk, Lakatos Győző megengedte, azzal a feltétellel, hogy anya mindig velem lesz az edzéseken és a versenyeken is. És már az első diákolimpiámon országos ötödik lettem. És azóta, hogy birkózom, csak kétszer kerültem kórházba! – újságolja.

– Van barátnőd? – érdeklődöm.

– Van, kettő is. Csak az a gond, hogy én az egyikkel is jóban vagyok, meg a másikkal is, de ők egymással nem jönnek ki, így hol az egyikükkel vagyok, hol a másikukkal.

– Nem sok a mindennapos edzés? Sőt, mint hallom, most, az újabb diákolimpia előtt heti kétszer dupla edzésre fogtak. Mindig szívesen jössz?

Műkörmös és paleontológus

– Majdnem mindig. Csak akkor kell noszogatni, ha éppen nagyban játszunk a kisöcsémmel, Leonnal. Néha nem annyira jövünk ki, néha beleszól a dolgaimba, de egyébként nagyon szeretjük egymást.

Ezt készséggel el is hiszem, Leon most is figyel Emma minden szavára.

Emma kérdésre azt is elmondja, hogy jó tanuló, de nyomban hozzáteszi, hogy két hármast is begyűjtött már, az egyiket matekból, a másikat németből. Adódik a kérdés, amit egy felnőtt nemigen hagy ki, ha gyerekkel beszélget: mi szeretne lenni, ha nagy lesz?

– Sok minden szeretnék lenni: műkörmös, fodrász, kozmetikus, paleontológus, ásványkutató, akkor szeretnék még rendőr is lenni… és még sok minden, csak a többi nem jut eszembe, de jó sok minden.

Az anya elmeséli, hogy míg Emma kicsi volt, mindig együtt voltak a kórházban. De Leon óta ezt nem engedheti meg magának, s a párja nyolc éve külföldön dolgozik, így ilyenkor a nagyszülők is besegítenek. De Emma jól viseli a kórházi létet is, szereti az ottani környezetet.

– Mivel töltöd az időt?

– Van mivel játszanom. Van nekem egy kis oroszlánom, kétéves korom óta. És van még egy kispárnám, hároméves korom óta. Kiskutyás párna. Ezt a kettőt mindig magammal viszem a kórházba, velük eljátszom.

Az édesanya közbeveti: amikor Emmára rájön a rosszullét, egyébként leggyakrabban hajnalban, olyankor nem szabad hagyni, beszéltetni kell, nehogy bekómáljon, mert azt mondták, ha elaludna, nem biztos, hogy felébredne belőle.

Érdekel, mennyiben érzi a hátrányát Emma annak, hogy beteg.

– Például egyszer voltak a fiúk edzőtáborban Németországban, szerettem volna menni, de a betegségem miatt nem mehettem – válaszolja Emma, aki láthatólag betegsége ellenére kiegyensúlyozott, boldog kislány.

Három kívánság helyett

Felteszem a mesebeli kérdést Emmának: ha három kívánsága teljesülhetne, mit kívánna?

– Mmm… Biztos lenne, de még nem gondolkodtam rajta – válaszolja.

Leon megszólal:

– Dehogyisnem! Tudod! – mondja, s szorosan átöleli Emmát, s a fülébe súg valamit.

Találgatom, biztosan, hogy ő is egészséges legyen, vagy legalább is ne kelljen többé kórházba kerülnie.

– Ja, tényleg – mondja Emma! – Egy kívánságom lenne, hogy a Monster High babáim megelevenedjenek!

- Szalóczi Katalin -