Helyi közélet

2015.02.13. 14:53

Jön a pénz, de nem díszburkolatra és főtérre

Borsod-Abaúj-Zemplén - Hamarosan megjelennek az új uniós pályázatok. Cél: a gazdaságfejlesztés.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Hamarosan megjelennek az új uniós pályázatok. Cél: a gazdaságfejlesztés.Megyénkbe érkezett az új európai uniós pályázati ciklusról szóló, tájékoztató konferenciasorozat „A források értünk vannak – Széchenyi2020” címmel. Csütörtökön a miskolci városházára várták a szervezők azoknak a vállalkozásoknak és önkormányzatoknak a képviselőit, akik az új ciklusban uniós forrásokhoz szeretnének jutni.

Nagy a tétje

A tét nem kevés, hiszen a 2014–2020-as időszakban hazánk összesen 21,9 milliárd euró uniós forrást használhat fel, ezen belül gazdaságfejlesztésre 2700 milliárd forintot. Tóth Anett Krisztina, az Első Magyar Önkormányzati Vagyon- és Adósságkezelő Kft. ügyvezetője elmondta: a vállalkozások számára jelentős uniós forrás lesz innovációra, kutatásfejlesztésre. Innováció alatt azonban nemcsak alapkutatást vagy kísérleti fejlesztést kell érteni, hanem pályázhatnak a cégek telephelyfejlesztésre, eszközbeszerzésre, hálózati együttműködések kialakítására, beszállítói kapcsolatok megerősítésére, munkahelyteremtésre és munkahelymegtartásra is.

Az önkormányzatok esetében a gazdaságfejlesztés támogatása lesz a fő szempont.

Az előző ciklusban ugyanis rossz gyakorlat volt, hogy nagyon sok pénzt díszburkolatokra, szökőkutakra, főterek szépítésére költöttek, melyeknek gazdaságélénkítő hatásuk nem volt.

Az ügyvezető jelezte: az önkormányzatok ezután is pályázhatnak infrastruktúra fejlesztésére, de olyanra, amelyiknek gazdasági hatása is van, például vállalkozásokat fogadó szolgáltató- és inkubátorházakra, vagy közösségi közlekedés fejlesztésére.

ÉM-HE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában