Helyi közélet

2014.08.13. 11:51

Európában a sebességhatárok nem átjárhatók! TISPOL eredmény

Miskolc - Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a három napos akcióban közel száz gyorshajtót szűrtek ki a rendőrök.

Miskolc - Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a három napos akcióban közel száz gyorshajtót szűrtek ki a rendőrök.

Nemzetközi közlekedésbiztonsági akció keretében a TISPOL Műveleti Csoport a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzését rendelete el. A 2014. augusztus 8-9. közötti kontroll Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban az M3-M30-as autópályákra, a gyorsforgalmi és főútvonalakra, a lakott területen belüli útszakaszokra, valamint „baleseti gócpontokra” terjedt ki. Az ellenőrzés-sorozat célja volt a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a bekövetkezett balesetek súlyossági fokának csökkentése.

A rendőrség az akció során elsősorban a megengedett sebesség betartását ellenőrizte, de emellett az elkövetett egyéb szabálysértések kiszűrésére is kellő hangsúlyt fektetett.

A végrehajtásban a helyi rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti osztályai, valamint a megyei rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző alosztálya és az Emődi Autópálya Alosztály munkatársai vettek részt.

TISPOL eredmények Borsod-Abaúj-Zemplén megyében:

  • Az akció végrehajtása során összesen 96 gyorshajtó ügyében kezdeményeztek intézkedést a rendőrök.
  • A megengedett legnagyobb sebességhatárt túllépő személyek közül a járőrök 42 főnél helyszíni bírságot, 38 fővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki.
  • Egy-egy sofőrrel szemben szabálysértési, illetve közigazgatási eljárást kezdeményeztek.
  • Az objektív felelősség elve alapján további 8 gyorshajtóval szemben indult közigazgatási eljárás.
  • Biztonsági öv használatának elmulasztása miatt a járőrök 13 esetben szabtak ki közigazgatási bírságot.
  • A rendőrség külföldi járművezetők által elkövetett szabályszegések miatt 10 esetben alkalmazta a visszatartás jogintézményét.
  • A sebességtúllépés mind Magyarországon, mind a megyében a legelterjedtebb közlekedési szabályszegés és a legfőbb baleseti ok, mely elsődleges a halálos, illetve a súlyos sérülések bekövetkezésében. Másodikként ezt követi az elsőbbségi jog meg nem adása, majd a kanyarodás szabályainak megsértése.

    - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság - 

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában