Helyi közélet

2014.05.03. 13:32

Ki fogja a karnagyi pálcát?

Miskolc - Művészeti vezető nélkül maradt a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Hamar Zsolt nem vállalja.

Miskolc - Művészeti vezető nélkül maradt a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Hamar Zsolt nem vállalja.Hamar Zsolt karmester lemondott a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetői posztjáról”, tudatta az Észak-Magyarországgal a zenekar egyik volt dolgozója, hozzátéve: Budapesten, a Művészetek Palotájában május 10-én lett volna az első, zenekarral közös fellépése, az évad legfontosabb koncertje, de azt sem vezényli.

Hamar Zsolt Kovács László karnagyot váltotta volna a művészeti vezetői poszton. Kovács László 30 évig volt a társulat művészeti vezetője, karnagya, de neki még a szerződése lejárta előtt, januárban felmondott a zenekar igazgatója, Horváth Ádám. Az igazgató egyébként az elmúlt év júliusától tölti be posztját, és ő kezdetektől fogva Hamar Zsolttal képzelte el a közös munkát. A zenekari tagság is (nem titkos szavazáson) Hamar Zsolt mellett voksolt.

További részletek az eszak.hu-n és a szombati Észak-Magyarországban.

ÉM-HE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában