Helyi közélet

2014.01.20. 18:06

"Az első villamos már elindult felénk"

Miskolc - Ám mielőtt csilingelni kezdett, megfutotta protokolláris kötelezettségeit is.

Miskolc - Ám mielőtt csilingelni kezdett, megfutotta protokolláris kötelezettségeit is.1897. július 10-e nagy nap volt a város életében, hiszen akkor indult el a villamos közlekedés Miskolcon - mondta avató beszédében az MVK Zrt. telephelyén, a felújított remíz előtt dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. - Ez a nap, 2014. január 20-a hasonló jelentőségű a város életében.

Wroclaw, Prága, Miskolc

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő azzal kezdte, hogy nem kíván számokról beszélni, azt a szakemberekre hagyja, azonban sokkal inkább abbéli örömét kívánta kifejezni, hogy gyönyörű a villamos, amivel új korszak, a tömegközlekedésé is elkezdődhet a borsodi megyeszékhelyen.

- Az új Skoda villamos mögött láthatjuk a múltat: a piros bécsit, vagy a sárga Tátrát - mutatott körbe a felsorakozott járművekre immár Sebestyén László országgyűlési képviselő.

Zdenek Majer, a Škoda Transportation kereskedelmi vezérigazgató-helyettese azt emelte ki magyarul kezdett beszédében, hogy a cég számára rendkívül fontos ez a projekt, ugyanis előrevetíti a vállalat jövőben terveit.

- Mától az utasok ugyan azt a komfortot élvezhetik, mint amit a miskolci villamosok testvérei Wroclawban, Brnoban, vagy éppen Prágában - jelentette ki, és azt is elárulta, hogy az önkormányzat, az MVK, és a hatóságok príma együttműködése kellett ahhoz, a februári határidőnél korábban munkába álljon az új villamos.

A hétfőn munkába állított szerelvény a 600-as pályaszámot viseli. Ez az a villamos, amelyet elsőként készítettek el a csehek Miskolcnak, és az a cseh remek, amely másodikként, augusztus 20-án érkezett a borsodi megyeszékhely közlekedési vállalatának szárnyai alá.

Mint arról már korábban több alkalommal is beszámoltunk, a jövő esztendő végéig még 29 új, alacsonypadlós Skoda érkezik (a következő a tervek szerint áprilisban) Miskolcra, azaz összesen 31 darabos lesz a cseh villamos armada.


Az első utasok mondták

A miskolci Lévay Ildikó volt az, aki elsőként szállt fel a 13.54 perckor, a Tiszai pályaudvarról elinduló villamos első útjára.- Természetesen ezért jöttem! Azért, hogy az elsők között felszállhassak a villamosra! - jelentette ki lapunknak.Demeter András is az "úttörők" között volt. Elárulta: ugyan évek óta nyugdíjas, azonban vasút gépészként számára ez szakmai ártalom. "Attól félek, hogy mivel a villamos prototípus előjöhetnek a gyermekbetegségei. Azonban bízom benne, hogy nem így lesz." Aztán néhány perccel később óriási tömeggel a fedélzetén Felső-Majláth felé vette az irányt Miskolc legújabb büszkesége.

ÉM-JLI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában