Helyi közélet

2013.12.05. 09:51

Avas szálló: élet költözött az ablakokba

Miskolc - Tavaszig díszítik majd a képek a hajdanvolt szállót, akkor folytatódik a homlokzatfelújítás.

Miskolc - Tavaszig díszítik majd a képek a hajdanvolt szállót, akkor folytatódik a homlokzatfelújítás.Festmények díszítik a romos Avas szálló ablakait a miskolci főutcán. Igaz, tegnap még lepel takarta őket, de mint ahogy Rostás László főépítésztől megtudtuk, a héten leszedik az állványokat, s így megszemlélhetik a járókelők a képeket.

A főépítész elmondta, belekezdtek az épület homlokzatfelújításába – néhány éve félbeszakadt az épület felújítása, így már több mint húsz éve csúfítja a rom Miskolc belvárosát – addig dolgoztak, amig az időjárás engedte, de a héten abbahagyják a munkát. Tavasszal tovább folytatják az építkezést.

Az ablakokat díszítő festmények tervéről már korábban beszámolt lapunk. Urbán Tibor, a Miskolci Galéria munkatársa, képzőművész ötlete volt, hogy így volna érdemes „feldobni” a főutcán éktelenkedő rémesen elhanyagolt épületet.

26 miskolci művészt kért fel a 26 kép elkészítésére (ennyi ablaka, illetve most már csak ablakkerete van a hajdani patinás szállónak) 23 művész fogadta el a felkérést. A képek elkészítéséhez annyi instrukciót adott Urbán Tibor: legyenek nagyalakosak, hogy messzről is jól mutassanak, s inspirálja az a művészeket, hogy korábban élet folyt a falak mögött.

– A főutca házai olyanok, mintha egy családot alkotnának. Ha a családban valaki beteg, a többiek nem taszítják el maguktól, gondoskodnak róla, ápolják. Arra gondoltam, én így tudok az épületről gondoskodni. Szerencsére társakra találtam a többi művészben – fogalmazott Urbán Tibor.

Az ötletgazda lapunknak még elmondta, Rostás Lászlóval úgy beszélték, lesz folytatás: tavasszal folytatódnak ugyan a munkálatok, de ha befejeződnek, új képek kerülnek majd az ablakokba.

ÉM-HM

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában