Helyi közélet

2013.10.29. 08:16

A vád szerint gázt vezetett haragosa pincéjébe

Miskolc, Sárospatak - Nem született ítélet a haragosát gázzal felrobbantani szándékozó férfi ügyében.

Miskolc, Sárospatak - Nem született ítélet a haragosát gázzal felrobbantani szándékozó férfi ügyében.Bár a korábbi tárgyaláson már elhangzottak a perbeszédek, a várakozásokkal ellentétesen mégsem hirdetett határozatot a Miskolci Törvényszék dr. Rémiás László vezette tanácsa annak a sárospataki férfinak az ügyében, akit több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádol a főügyészség.A vádirat szerint a férfi tavaly szeptemberben a háza előkertjében lévő középnyomású gázcsonkról eltávolította a záródugót, és egy slagot szerelt rá. A műanyag cső végét bedugta szomszédja házának pinceablakán, és megnyitotta a csapot. A vádirat szerint a férfi arra készült, hogy a házat a benne lakó két idős emberrel együtt felrobbantsa. A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését, mint elmondta, otthon sem volt aznap délután, és mint vízvezeték- és fűtésszerelőnek eszébe sem jutna műanyagcsövön gázt szállítani.

A bíróság hétfőn újra megnyitotta a bizonyítási eljárást, hogy meghallgassa a műszaki szakértő tanúvallomását. A szakember elmondta: a gázszolgáltató mérése alapján a kérdéses ház pincéjében olyan magas volt a földgáz-koncentráció, hogy akár egyetlen szikra is be tudta volna robbantani, de a lakásban még nem érte el ezt a szintet. Arról is beszélt, hogy a szomszédos házakban lakókra milyen veszélyt jelentett volna a robbanás. Válaszai szerint két ház lakóit ki lehetett zárni a veszélyeztetettek köréből, ezért a vádhatóság képviselője indítványozta, hogy a bírság tekintse meg a helyszínt. Az ügy folytatódik.

ÉM-SZP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában