Helyi közélet

2013.07.01. 18:15

„Elvárták, hogy még egyszer pályázzak”

Miskolc - Illés Béla hálózatszerű felsőoktatási rendszerben gondolkozik.

Miskolc - Illés Béla hálózatszerű felsőoktatási rendszerben gondolkozik.Ismét hárman pályáztak a Miskolci Egyetem rektori posztjára: Illés Béla, Barkai László és Torma András dékánok. Erről már korábban hírt adtunk, akkor viszont nem tudtuk megszólaltatni Illés Bélát, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar volt dékánját, mert épp külföldön tartózkodott. Azóta azonban hazautazott, így tőle is azt kérdeztük, miért pályázott újra. (Mint ismeretes, az előző körben az emberi erőforrások minisztere eredménytelennek ítélte a pályáztatást.)

Illés Béla portálunknak elmondta: az egyik ok az volt, hogy dékánként megfelelően vezette a rábízott kart, amely meghatározó szerepet tölt be az egyetem életében mint hallgatói létszámát mint bevételeit tekintve. A másik ok pedig az, hogy az előző körben az egyetem szenátusa őt rangsorolta a jelöltek közül az első helyre, így elvárás is volt, hogy újra pályázzon.

Hozzátette: pályázatán természetesen változtatott. Meglátása szerint a közeli főiskolákkal összefogva egy úgynevezett hálózatszerű felsőoktatási rendszert kellene létrehozni. Az intézményeknek egyezségre kellene jutniuk, hogy hol mit érdemes oktatni. Illés Béla fontosnak tartja az egyetemen belül a karok gazdálkodásának áttekinthetőségét is. Véleménye szerint a piacképes képzéseket kell megtartani.

A Miskolci Egyetem szenátusa július 25-én véleményezi a rektori pályázatokat, a szakminiszter július 31-éig hozza meg döntését, az új rektor augusztus 15-én foglalja el posztját.

ÉM-HE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában