Helyi közélet

2013.04.13. 17:20

Meghalt egy 15 éves lány

Gesztely, Miskolc - Saját nővére vitte el a végzetesnek bizonyult házibuliba a tinédzsert.

Gesztely, Miskolc - Saját nővére vitte el a végzetesnek bizonyult házibuliba a tinédzsert.Váratlanul életét vesztette egy 15 éves gesztelyi kamaszlány a múlt hét végén egy házibuliban. A tinit saját 18 éves, kétgyerekes nővére vitte el a végzetes összejövetelre, ahol alkoholt és valamilyen bódító anyagot is jócskán fogyasztottak. A partin a két lányon kívül 5-6 fiú volt még jelen. Az elfogyasztott tudatmódosítóktól idősebb lány is rosszul lett, kórházba kellett szállítani, de ő már jól van, hazaengedték, családja őt hibáztatja húga haláláért.

Az elhunyt lány anyja az RTL-Klub híradójának elmondta, lánya korábban nem járt sehová, most sem engedték el a kislányt a házibuliba. Otthon azt mondták, pelenkáért mennek a nagyobb lány gyereke számára Ongára, később azonban egy gesztelyi házhoz hívták az anyát, aki halott lánya mellett az asztalon porrá tört gyógyszereket, "valamilyen kristályokat" látott. A rokonok között többen tudni vélték, hogy a fiatalok alkohollal öblítették le a Xanaxot. A gyógyszert normális körülmények között depressziós szorongás oldására írják fel az orvosok.

Az anya arról is beszélt a híradó stábjának, hogy lányát hiányos ruházatban találták meg.

Dr. Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője munkatársunk kérdésére elmondta: valóban életét vesztette egy 15 éves kamaszlány, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit.

Bár a szóvivő többet nem árulhatott el az esetről, ebből az adódik, hogy egyelőre bűncselekményre utaló nyom vagy adat nem merült fel az üggyel kapcsolatban, azaz a lány halálát nem kábítószer-túladagolás okozta, sokkal valószínűbb, hogy az alkohol és a gyógyszerek együttes hatására megfulladt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában