Helyi közélet

2013.04.21. 19:47

DVTK vs. FTC - Kés, mentők, fradisták

Miskolc - Négy mentőautó is szirénázva hajtott Miskolcon a Csermőkei út irányába vasárnap koraeste - osztotta meg portálunkkal tapasztalatait egyik olvasónk. Az úton jelenleg nem közlekednek a járművek, a 29-es busz is visszatolatott. Vélhetően a rendőrség lezárta a forgalmat.

Miskolc - Négy mentőautó is szirénázva hajtott Miskolcon a Csermőkei út irányába vasárnap koraeste - osztotta meg portálunkkal tapasztalatait egyik olvasónk. Az úton jelenleg nem közlekednek a járművek, a 29-es busz is visszatolatott. Vélhetően a rendőrség lezárta a forgalmat.Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta, hogy a DVTK-FTC mérkőzéssel összefüggésben történt incidensről érkezett bejelentése a rendőrségre, de ennek részletei egyelőre nem ismertek. Jelenleg a rendőri intézkedés még tart.

Más forrásból úgy értesültünk, hogy egy Fradi-szurkolókat szállító busz haladt a stadiontól az egyetem irányába ezen az útvonalon, s a buszon utazók közül ketten szóváltásba keveredtek az itt lakókkal. Hogy a busz miért állt meg, nem tudni, úgy hallani azonban, hogy egy kés is előkerült, majd a busz utasai leözönlöttek a járműről.


DVTK vs. FTC - Provokáció és szurkálás a meccs után

A rendőrség szerint két hazai drukker provokálta a hazafelé tartó ferencvárosi szurkolókat. 


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában