Nézőpont: (Hó)ágyú

Kiskoromban élénken érdeklődtem a játékkatonák, műanyag csatahajók és kardok, vadnyugati coltok remek utánzatai iránt, számos nagy csatát vívtam magammal. Ennek előnye nyilván az volt, hogy mindig én győztem és sohasem voltam elkeseredve. Pásztor Attila jegyzete.Közepes koromban ennek megfelelően sokat olvastam egyrészt történelem, másrészt történelmi jellegű könyveket, fejben ott voltam Eger ostromától kezdve a kurszki páncélosok csatájáig, szinte hallottam Königgrätznél az ágyúk dörrenését.

Néztem videón Rambót, moziban Sztálingrádot, dokumentum filmeken a lassan megfakuló felvételeken a lelkesen utántöltő katonákat. Ezért is ráncoltam először Besenyő Pista bácsi módjára a homlokom, amikor meghallottam a hóágyú szót: nooormális? Tán hóember tölti bele saját magát, mert szállni akar? Vagy csak simán kilövik a hópelyheket? Minek?

Persze gyorsan tudatosult a téli szerkezet funkciója is, bár jómagam nem vagyok egy havas ember, kitűnően tudom nézni a tévében a jégkorong meccseket, a biatlont. Persze azért sajnálom azokat, akik imádják a téli sportokat, hiszen hazánkban az utóbbi években nem nagyon volt kegyes hozzájuk az időjárás. Már a tél sem a régi. De szerencsére ahol van hóágyú, segít(het), és számomra ezért ez egy szimpatikus „fegyver”.

- Pásztor Attila - 

Hóágyúk Bánkúton: egyedül nem megy