Helyi közélet

2013.01.31. 08:42

Gyermekesély az ózdi kistérségben

Ózd - A kis településekről sem feledkeznek meg a rendkívül összetett program kapcsán.

Ózd - A kis településekről sem feledkeznek meg a rendkívül összetett program kapcsán.Az előttünk álló három esztendőben közel félmilliárd forintot fordíthatnak az ózdi kistérségben a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására, képzésére. A két központot Ózdon és Putnokon alakították ki, de összesen huszonhat településen valósulhatnak meg különféle szolgáltatások.

Segítség a rászorulóknak

- Rendkívül fontos ez a program, hiszen ebben a hátrányos helyzetű régióban, nagyon sok nehézsorsú gyermek él - fogalmazott a projekttel kapcsolatban megtartott eseményen Langerné Victor Katalin, Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős helyettes államtitkár. - Nem bízhatjuk a jó szerencsére azoknak a fiataloknak a sorsát, akikkel a szülők nem megfelelően foglalkoznak, esetleg elhanyagolják őket. A következő generációnál meg kell akadályozni azt, hogy a szegénységet és a tanulatlanságot átadják a jövő nemzedékének. Ózdon, Putnokon és a két várost körülölelő falvakban olyan összetett program valósulhat meg, ami valóban esélyt kínál a kicsiknek és a rossz életkörülményekből kitörni szándékozó családoknak.

A támogatási szerződést már tavaly augusztusban megkötötték a felek, a munka érdemi része viszont idén kezdődhet el. Már elkészült az a két Biztos Kezdet nevet viselő gyerekház, ahová a legkisebbeket várják. Emellett azok a közösségi házak is kinyitották a kapuikat, ahol a nagyobbak kaphatnak majd különféle képzéseket. A falvakban pedig olyan logopédiai, beszédfejlesztési, egészségügyi szűrések, pályaválasztási tanácsadás lesz elérhető, amelyre korábban nem volt példa.

Óvodában és iskolában

- A gyerekek bevonása programelemenként változik - árulta el Barczi Orsolya, szakmai vezető. - Vannak olyan szolgáltatások, amelyek óvodában, és vannak olyanok, amelyek az iskolákban jelennek meg. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy összesen hány gyermeket tudunk bevonni, de egyértelmű célunk a minél nagyobb jelenlét. Nagyon fontos, hogy sikerüljön megszólítani a családokat, lássák az esélyt a programban és bátran keressenek bennünket. Természetesen mi is igyekszünk mindenkivel felvenni a kapcsolatot, hogy a rászorulóknak segíteni tudjunk az előttünk álló években.

ÉM-ME

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában