2012.12.05. 23:04
Szikszó mellett autó- és motor versenypálya?
Szikszó - Szikszó mellett, az energiaital gyár tőszomszédságában, 6 milliárd forintos beruházás valósulhat meg.
Szikszó - Szikszó mellett, az energiaital gyár tőszomszédságában, 6 milliárd forintos beruházás valósulhat meg.Az évek óta az autósport egyik nagy támogatójának számító Hell Energy, akik számos hazai és külföldi autóversenyzőt támogattak az elmúlt években a mai napon tervez kiadni egy közleményt, amelyben egy autó- és motorsport komplexum létrehozását kívánják bejelenteni. Erről a közel 6 milliárd összértékű projektről egyelőre annyi lehet tudni, hogy egy nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas autó- és motorsport számára egyaránt használható, 2,6 kilométer hosszúságú pályát építenének. A tervek szerint 2014 tavaszára lenne készen a versenypályához tartozó épület, továbbá egy fedett és szabadtéri gokart pálya, valamint hotel és étterem és egy több ezer négyzetméteres játszópark is, utóbbit gyerekek számára építenék.
A kiszolgáló létesítmény
A 2,6 km hosszú, villanyvilágítással is rendelkező aszfalt versenypálya, 12-16 méter széles lesz az elképzelések szerint, amelyhez a versenyzők kiszolgálásához, a versenyek lebonyolításához, valamint a VIP vendégek elhelyezéséhez szükséges versenyépület is tartozik majd. Ez utóbbiban kapna helyet a 20 darab, egyenként 2 versenyautó elhelyezésére lehetőséget biztosító „box” is.
A pálya úgy épülne meg, hogy opcionálisan egy későbbi időpontban lehetséges legyen a meghosszabbítása is, közel 4 km hosszúságúra. Így a tervek szerint a Hell Ring elnevezésű aszfaltcsík, elviekben akár Forma 1-es, illetve Moto GP versenyek megrendezésére is alkalmassá válhatna.
A komplexum területén egy 3000 négyzetméteres fedett gokart csarnok, és egy másik kb. 500 m hosszúságú szabadtéri gokart pálya kerül majd kialakításra.
A beruházás megvalósításához az energiaital gyártó cég több pályázatot is benyújtott az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében, egyrészt iparterület-fejlesztésre, másrészt szálláshely-bővítésre, valamint turisztikai attrakció megvalósítására. Két pályázat ügyében még nincs döntés, a szálláshely fejlesztési pályázaton a „HELL RING Hotel Szikszó” című pályázat 500 millió forintos támogatást kapott. A támogatási összeget a közel 900 millió összértékű hotel beruházáshoz fogja a cég felhasználni.