Helyi közélet

2012.11.08. 08:11

Gyorsan épülhetnek az elkerülők?

Miskolc - A megyeszékhely bel­városának forgalmi tehermentesítését szolgálják a fejlesztések.

Miskolc - A megyeszékhely bel­városának forgalmi tehermentesítését szolgálják a fejlesztések.Mint korábban írtuk, a kormány az 1466/2012. (X. 26.) határozatában több miskolci közlekedési projektet kiemelt beruházássá minősített és támogatást is biztosított a kivitelezéshez.

Az egyik legfontosabb döntés volt, hogy jóváhagyták az úgynevezett Bosch-út (nyomvonala mellékelt grafikánkon látható), azaz a 26. számú főút és az M30-as összekapcsolásával létrejövő északi elkerülő megépítésének támogatását 11,7 milliárd forinttal. Az út speciális műtárgyakkal (ártéri hidakkal) fog megépülni, így a miskolci térség árvízvédelméről is gondoskodik.

Hatósági hatékonyság

A kiemelt beruházássá nyilvánítás egyben azt is jelenti, hogy meghatározták az első és másodfokon eljáró hatóságokat, továbbá kijelölték az útügyi és vízjogi építési engedélyezési és a környezetvédelmi hatósági eljárásokban közreműködő szakhatóságokat. Mindez összefüggésben van a beruházás megvalósításával, használatbavételével és a működtetésével is. Ezáltal a „megszokottnál” fejeződhet be az engedélyezési, tervezési folyamat és hamarabb kezdődhet el a tényleges építkezés.

Az út kiemelt fontosságú Miskolc szempontjából, hiszen a városon ezen a tengelyen áthaladó átlagos forgalom napi több mint 17 ezer jármű, ennek csaknem negyedrésze nehézgépjármű és autóbusz.

Belső megoldások

Miskolc területén több belső kerülőút kialakításáról volt elképzelése, de az eddigi közúti fejlesztések félbe maradtak. A város meglévő belsői közúthálózata nem működik rendszerszerűen. A közlekedésfejlesztési koncepció szerint a cél, hogy a városrészeket összekötő, a túlterhelt belváros tehermentesítését biztosító úthálózat alakuljon ki. Tehát a közlekedésfejlesztési koncepció egyik kulcseleme a belváros tehermentesítése, illetve – többek között - ennek érdekében a 3. számú főútnak a belvárost délről elkerülő szakaszának kiépítése. A kormány említett határozatában 374 millió forint támogatásban részesítette a miskolci belváros tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítését és jóváhagyta a 3-as út elkerülő szakasza előkészítésének és a belvárost Martin-kertvárossal és Szirmával összekötő úgynevezett „Y-híd” kivitelezésének finanszírozását bruttó 5,65 milliárd forinttal. A pénzhez a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében juthat hozzá a miskolci önkormányzat.

Városrészek összekapcsolása

A miskolci közgyűlés november 15-i ülésen a testület tárgyal a „Miskolc belvárosának tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítése” című projekt pályázatának benyújtásáról. Sorra veszik azokat a projektjavaslatokat (lásd mellékelt táblázatunkat), amelyek a belváros közlekedési tehermentesítését szolgálják. Ehhez szükség van a déli, a keleti és a nyugati városrészek közvetlen kapcsolatának biztosítására.

A KÖZOP pályázat pénzeit 2015. végéig lehet felhasználni. Azonban ez idő alatt elő lehet készíteni azokat a nagyobb pénzigényű projekteket, amelyek az Európai Unió 2014 és 2020 közötti költségvetési időszakában megnyíló pénzforrásokból finanszíroznának.

ÉM-SZB

Miskolci elkerülő út projektjavaslatok 

 – A jelenlegi 205. számú út három számjegyű úttá minősítése, a Varga-hegyen átvezető közlekedési út egy szakaszának korszerűsítése és meghosszabbítása a tervezett északi tehermentesítő útig.

– Az északi tehermentesítő, három számjegyű (262. lehetséges számú) főút kiépítése a Szentpéteri kapui út (26-os) és a Felső-Majláth (2005-ös) közlekedési utak között.

– A keleti tehermentesítő, három számjegyű (a lehetséges 262-es) főút kiépítése a József Attila utca (3-as) és a Szentpéteri kapui út (26-os) közlekedési utak között.

– Az úgynevezett déli tehermentesítő út visszakötése az Andrássy úthoz

 A Bosch-útról

– 5 814 méter hosszú, 2x1 sávos útfelület

– Egy 2-szer 52 méter nyílású Sajó híd

– Öt darab szintbeli csomópont

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában