2012.11.14. 18:51
Fészekrakó-fórum az Északnál
Miskolc - A fészekrakó-problémáról beszéltek meghívott vendégeink szerkesztőségünkben.
Miskolc - A fészekrakó-problémáról beszéltek meghívott vendégeink szerkesztőségünkben.Fáklyás felvonulás, ellentüntetések, politikai ötletelések, bűnbakkeresés, egymásra mutogatás - a leginkább az avasi lakóteleppel kapcsolatba hozott fészekrakó-problémáról minden politikai erőnek megvan a maga véleménye, de érdemi elmozdulás nem történt az ügyben, még mindig nem lehet tudni, hogyan is kellene kezelni a jelenlegi helyzetet.
Lapunk egy „asztalhoz” ültette szerdán a pártok képviselőit, civileket és szakembereket, hogy kialakulhasson egy konstruktív, előremutató, a problémát feltáró és arra valódi megoldásokat kereső párbeszéd.
Elfogadta meghívásunkat Kiss János, a Fidesz miskolci frakcióvezetője, Földesi Norbert az MSZP miskolci alelnöke, Varga Gergő és Tompa Sándor, a Demokratikus Koalíció miskolci képviselői, Jakab Péter, a Jobbik megyei alelnöke, valamint Pankucsi Márta szociológus és Sélley Andrea, a Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület elnöke.
Igyekeztünk nem a kitaposott ösvényen haladni, ezért arra kértük Sélley Andreát, ismertesse a Dialóg Egyesület három éve futó programját, ami a közösségfejlesztés eszközével igyekszik a problémákat kezelni. A folyamatban az avason élők „erőforrásként” jelennek meg, olyan ügyekkel próbálnak meg foglalkozni, amelyekre helyben születhetnek válaszok. Az egyesület másfél évig a kapcsolatokat gyűjtötte, minden szférában igyekeztek megjelenni. Tapasztalataik szerint mindenkinek van véleménye az avasi helyzetről, de jellemző az információhiány.
Sélley Andrea beszámolója megteremtette az alapot a beszélgetésre, amiről részleteiben később olvashatnak.
ÉM-SZP