2012.11.04. 18:21

A sehová sem tartozó ember

Ebben a feudális világban a cselekvés hiánya a norma, a változással szemben a változatlanság, a jövőt építő tudatossággal szemben a mindig van valahogy erőfeszítést nem igénylő igenlése. Bujdos Attila írása.A meghalás látványának iszonyataként mutatja Keszég László Úri muri-rendezése, mit éreznek Szakhmáry Zoltán öngyilkosságának szemtanúi. A döbbenet biztosan szól a pillanatnak, amelyben részesek, de nem tudhatjuk, szól-e a felismerésnek, hogy részesek ebben az önként vállalt halálban is. Talán lényegtelen, ráébrednek-e bármiféle felelősségre - az előadás a magánélet drámájára figyel.

Móricz Zsigmond 1928-as regénye a millenniumi magyar vidéken játszódik – Szűcs Edit jelmezei is ezt a kort idézik. Ari-Nagy Barbara dramaturg szövegkönyve viszont azokat a karaktereket tartja meg, amelyek időtlenné teszik a történetet, de elhagy olyan szereplőket, akik az egyedin túl valami általánosabb felé tágítanák Móricz Zsigmond világát: Szakhmáry Zoltánt csak a felesége, Rhédey Eszter szembesíti azzal, hogy utat tévesztet, hogy nem tud kiszabadulni a társadalmi dágványból, de ez és így pusztán a megcsalt, önérzetében mélyen megbántott asszony beszédének hallatszik. Persze, hogy ezt mondja. Holott Szakhmáry Zoltán nem kizárólag az érzelmi választásait nem tudja vállalni: mindenben másra vágyik, de képtelen a másra. Akar, de híján van az elszánásnak, a lehetőségeknek, a támogatásnak. Jóra való, de a jóhoz minden tekintetben meg kellene haladni saját magát és a saját korát. És ez a kor nélkülözi az igazi, számvetésre ösztönző reakciókat: ebben a feudális világban a cselekvés hiánya a norma, a változással szemben a változatlanság, a jövőt építő tudatossággal szemben a mindig van valahogy erőfeszítést nem igénylő igenlése – ebben az előadásban az erkölcsiség hiányát Rhédey Eszteren kívül egyedül az úri társasággal tartó könyvügynök, Lekenczei adja szempontként a diskurzushoz. Ő is kifejezetten erős borközi állapotban. A mondandó hangsúlytalan marad, talán senki meg sem hallotta, a korhely beszéd egyébként is része a mulatozás delíriumig tartó öntörvényű rituáléjának.

Szőcs Artur lényegében Szakhmáry Zoltán ellenpontjaként formálja meg a könyvügynököt: Lekenczei alkalmazkodó, de nem önámító módon él ebben a világban, látja a saját sorsát is meghaladó távlatokat, felismeri az ezeket elválasztó akadályokat, és birtokában van a minderről való őszinte beszéd képességének. A tabló széle. Eltérő okból kerülnek a tablóra: a könyvügynök jelenléte adalék, segít elütni az időt, a törekvő földbirtokos jelenléte viszont közös nevezőként hitelesíti a társaság amúgy minden értelmes célt nélkülöző együttlétét - nincs kiválás, csak elvegyülés, a jövőt, ha volt legalább álmodásként, reménytelenül felzabálja a jelen. A központi hely ebben a világban Csörgheő Csulié, és Gáspár Tibor Csulija maga a hit a rendíthetetlenül jelenvalóban, az a mindig volt-mindig lesz lény, aki sohasem igazodik, hozzá képest alakul az összes erőtér. Nincs törvénye és nincsen erkölcse más, mint saját maga. Avítt és mégis időtlenül korszerű figurája fülledt magyar történeteknek. Vele, és mindazzal szemben, amit a legrosszabb hagyományokból képvisel, bármikor esélytelen a haladás. Sajátos, a szeretetet kivetítésként alkalmazó lelkivilágával szemben az érzelmek gazdagságának kellene tűnjön Szakhmáry Zoltán, a felesége Rhédey Eszter és Szakhmáry szeretője, Rozika szerelmi háromszöge, még úgy is, hogy ebben a viszonyban sok az önösség.

Zayzon Zsolt Szakhmáryja vergődő férfi: értelmes életet akar, a semmi helyett valamit, a természetnek kiszolgáltatott birtok helyett mintagazdaságot, szik helyett virágzó kertet. Csak eldöntetlen, kit szolgáljon a szépség eszményével. Egyszerre egy nőt szeretni képes ember, aki Rozikáért lobog, paradicsommá varázsolja a kedvéért a puszta tanyát, de nem tudja vállalni a felesége ellenében. Talán, mert a társadalmi elvárásokra gondol, amelyek alapján elnézhető, ha szeretőt tart, de amelyek áthidalhatatlanná teszik a cselédlány és közte lévő különbségeket. Talán ráérez arra a bizonytalanságra is, amely a női szív rejtélyeibe belegondolva fog el férfiakat: szereti-e őt a lány, és ez az érzés egyedi, csak neki szóló érzés-e – volt-e élet előtte a szerelemben, lesz-e élet utána. Magában is bizonytalan tehát: távlat-e, amit másik asszonyként adhat a lánynak, a tágas táj közepén ezt a cizellált szűkösséget – Árvai György díszletében Rozika színes mozaik terét bedeszkázott ajtó korlátozza. Rozikához képest a felesége: a konvenció választása. A lélek gazdagsága és a fizikai szerelem szenvedélye helyett a terméketlen kötelesség, a megfelelés – a díszlet Szakhmáry Zoltán és Rhédey Eszter közös terét rengeteg, tarlószerű tájat ábrázoló festménnyel jelzi.

Rhédey Eszter, Fabók Mariann alakításában sértett asszony: felméri, hogy miben nem versenyképes, hogy elveszítette a férjét - érzelmekkel nem visszaszerezhető, nincs olyan pont a közös életükben, ahonnan elölről kezdhetnék. Reakciója megkésett, a vesztesé, ráadásul erősen érzelemtől vezérelt: a mérlegben az a hangsúlyos, amit a férfi elvett tőle, de hangsúlytalan, hogy ő maga felelős-e ezért a helyzetért, nevezhető-e érzelmi köteléknek, ami eddig kizárta a férje ügyei iránti érdeklődést az életéből. Lovas Rozi Rozikája odaadó, a szerelmet nem cselédromantikából megfogalmazó lány. Szakhmáry Zoltánnal és Rhédey Eszterrel ellentétben akar és tud beszélni az érzéseiről – költői és igaz, ahogyan a szerelem is költészetet érdemlő érzés: az elbeszélésben is gazdagabb, a végzetet megelőlegező és elfogadó állapot. A másik kettőnél praktikusan is többet tud az életről, és nemcsak az ösztönei mondják meg, mit kell tennie. Szeret, de van célja, ami túlmutat ezen a helyzeten, pontosan tudja, hogy a pillanat nem tágítható a végtelenségig. A szerelmi háromszög eleve széttartó, a veszteségek nem összemérhetőek. Szakhmáry Zoltánnak az érzelmi veszteségeiből is azt kell megéreznie, hogy nincs hová visszahátrálnia, igazából sehová sem tartozó ember, ez a sors teljesedik be a végső döntésében.

Bujdos Attila