Helyi közélet

2012.04.18. 18:47

Hármat újrapályáztatnak

Miskolc, Girincs - Megbízott vezetője van három megyei fenntartású intézménynek.

Miskolc, Girincs - Megbízott vezetője van három megyei fenntartású intézménynek.

Érvénytelenség, illetve eredménytelenség miatt összesen tizennégy megyében újra kiírják az iskolaigazgatói pályázatokat – adta hírül az MTI a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkárságának tájékoztatása alapján.

Nem tudjuk okát

A tájékoztatás szerint a közoktatási intézmények vezetői megbízásával kapcsolatos pályázatokat kilenc megyében „a jogi szabályozás félreérthetősége miatt” tévesen írták ki. További négy megyében – köztük megyénkben is – azért írtak ki új pályázatot, mert a korábbi eredménytelen lett, így például volt, ahol nem akadt pályázó.

A megyében három intézmény vezetői posztjára – B.-A.-Z. megyei Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Girincs, B.-A.-Z. megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet Miskolc, és II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Miskolc – írtak ki ismét pályázatot.

Az okokról délelőtt megkérdeztük Nagy Andrást, a Megyei Intézményfenntartó Központ (MIK) vezetőjét, aki annyit mondott, kiadtak egy közleményt, amely a kormányhivatal honlapján megtalálható, ehhez nem kíván semmit hozzáfűzni. Miután a honlapon csupán a tényt rögzítették, hogy három intézmény esetében új pályázatot írtak ki, ezért a megyei kormányhivatal sajtósánál érdeklődtünk az okokról, aki viszont elirányított minket a MIK vezetőjéhez, hogy ebben ő az illetékes. A délután folyamán többször is kerestük Nagy Andrást, sikertelenül.

Újra pályázik

A három intézmény korábbi vezetői közül elértük a B.-A.-Z. megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet megbízott vezetőjét, Budai Erzsébetet, aki annyit mondott, nincs konkrét információja arról, az általa vezetett intézmény esetében miért lett érvénytelen a pályázat. Arra a kérdésre, indul-e az ismét kiírt pályázaton, egyértelmű igennel felelt.

– Az intézetben addig is tovább folyik a munka, a vezetői pályázat eredménytelenné nyilvánítása és újbóli kiírás semmilyen zökkenőt nem okozott az intézmény életében – tette hozzá Budai Erzsébet.

Az újból kiírt vezetői pályázatok beadásának határideje a kozig.hu szerint 2012. május 21. A pályázatokat legkésőbb július 20-ib bírálják el és a vezetői kinevezés augusztus 1-től léphet életbe.

ÉM-BG


Megbízatások

Az eredménytelenül zárult pályázatok esetében, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője a kormánymegbízott egyetértésével 2012. április 1-től, a megismételt pályázati eljárások eredményes befejezéséig az alábbi vezetőket bízta meg:

  • A B.-A.-Z. megyei Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (3578 Girincs, Rákóczi u. 1.) vezetésével Kányási Hedviget.
  • A B.-A.-Z. megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet (3527 Miskolc, Selyemrét u. 1.) vezetésével Budai Erzsébetet.
  • A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (3529 Miskolc, Görgey u. 11.) vezetésével Bokrosné Stramszky Piroskát.
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában