Helyi közélet

2012.03.30. 11:09

Jutalomjáték a végzős diákoknak

Miskolc - Nagy siker a Diósgyőri Gimnázium diákszínpadának új darabja, a Hair.

Miskolc - Nagy siker a Diósgyőri Gimnázium diákszínpadának új darabja, a Hair.Egy csapatnyi tehetséges diák, egy magyartanár, akinek mindene a színjátszás, és ahol eddig tanított, mindenütt sikeres diákszínpadot irányított, egy közkedvelt, zenés darab, és garantált a siker. A Diósgyőri Gimnázium diákszínjátszói a napokban mutatták be a Hair című musicalt, melynek filmváltozata világszerte ismert a fiatalok körében is.

Lénárt Attilával, a darab rendezőjével és a diákszínpad vezetőjével, valamint a musical főszereplőivel az iskola könyvtárában találunk egy csendes helyet. A pedagógustól megtudjuk, tulajdonképpen jutalomjátéknak szánta a Hairt, hiszen a színjátszó diákok egy nagy részének ő az osztályfőnöke, és mivel a gyerekek végzősök, ez az utolsó „fellépésük”. Ez a musical pedig valóban alkalmat ad arra, hogy minden szereplő megmutathassa tehetségét, végigtáncolják és -éneklik a darabot. Lénárt Attila már sárospataki diákként megtapasztalta, hogy a diákszínpad közösséget kovácsol, segíti az személyiségek kibontakozását, a közös munka örömet ad, és a próbákra, valamint az előadásokra a diákok életük végéig emlékezni fognak, ellentétben az iskola tanórákkal, fogalmazott a pedagógus.

Kár, hogy vége

A darab főszereplői mindezzel egyetértenek. Nagy Gabriella, Kőszegi Norbert, Ungvári Ákos, Benkó Alexandra, Veréb Tamás és R. Szabó Róbert különféleképpen fogalmaztak, de mindannyian azt hangsúlyozták, hogy óriási megtiszteltetés főszerepet játszani egy világhírű musicalben az iskola színpadán. Hiszen nekik ez olyan élményt jelent, amit egyébként nem élhettek volna át. Gabriella kiemeli, a próbák is rendkívül jó hangulatban teltek, de nem csak az első, hanem a tizedik és huszadik is. Norbert úgy fogalmaz: ugyanakkor felelősséggel jár egy szerep elvállalása, hiszen nincs dupla szereposztás, ha valaki elkezdte, végig kell csinálnia. Ákos magabiztosságot, önbizalmat kapott a színjátszástól, Alexandra pedig hasznosíthatta az elmúlt 11 év tánctanulását, mivel ő volt a darab koreográfusa.

Profiként

Tamás igazi profiként vesz részt az előadásban, néhány éve a miskolci színházban gyerekszínészként lépett föl, jelenleg pedig fővárosi színházakban vállal szerepeket. Szakértőként állapítja meg tehát: ahhoz képest, hogy diákszínpadról van szó, színvonalas előadás született. Robi pedig mindehhez azt teszi hozzá: bár az ő személyisége nem egyezik Bukowskiéval, mégis nagyon hálás tanárának, hogy őt választotta az egyik főszerepre.

– Sajnálom, hogy ennek az egésznek vége lesz – jegyzi meg szomorkásan.

ÉM-HE

 Barátság, önfeláldozás

A diákok természetesen nem csak eljátsszák, eléneklik és eltáncolják a darabot, hanem az üzenetét is szeretnék átadni a közönségnek. Mindannyian ismerik a filmet, történelemórán tanultak a vietnámi háborúról, bár hozzáteszik, amikor a színjátszás kapcsán foglalkoztak a ’60-as évek végének világeseményeivel, sokkal többet tanultak, mint a tankönyvekből. Úgy fogalmaztak: a musical a háború értelmetlenségéről, a barátságról, az önfeláldozásról szól, és arról, hogy bár látszólag a hippik élete elítélendő, mégis az ő viselkedésük jelenti az igazi értéket, nem pedig az arisztokrata család üres külsőségei. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában