Helyi közélet

2012.02.01. 10:35

MSZP: nem létező céghez kerestek vezetőt

Miskolc - A szocialisták kivonultak a keddi zárt ülésről, ahol a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójáról kellett dönteni. A kivonulásuk oka az volt, hogy dr. Kriza Ákos polgármester nyílt, név szerinti szavazást rendelt el.

Miskolc - A szocialisták kivonultak a keddi zárt ülésről, ahol a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójáról kellett dönteni. A kivonulásuk oka az volt, hogy dr. Kriza Ákos polgármester nyílt, név szerinti szavazást rendelt el.Dr. Simon Gábor, a párt frakcióvezetője és Fedor Vilmos önkormányzati képviselő keddi sajtótájékoztatójukon elmondták: személyi kérdésekben mindig titkos szavazás van. Éppen ezért ezzel a döntéssel nyomás alá helyezték a fideszes képviselőket – vélekedtek.

Azt is kifogásolták, hogy a testület először vezetőt választott, majd ezután alakította át a színházat nonprofi t gazdasági társasággá. Ezt az ülésen is jelezték, hogy nem egy nem létező cég élére kellene vezetőt választani, hanem fordítva, először a céget létrehozni, de javaslatukat lesöpörték – fogalmaztak.

Dr. Simon Gábor mást is hiányolt. A múlt héten ugyanis azt kérte a városvezetéstől, fogjanak össze terjesszenek egy javaslatot a kormány elé, melyben kérnék, hogy a Miskolci Egyetem keretszámai módosuljanak. A mostani ülés jó alkalom lett volna, hogy erről tárgyaljanak, de nem került napirendre.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában