Helyi közélet

2011.07.07. 18:12

PG Csoport: koncert és filmforgatás a Kalákán

Miskolc, Debrecen - A diósgyőri Kaláka Fesztiválon szombaton este 8 órakor jubileumi koncertet ad a PG Csoport és Halmos Béla. Sőt! A koncerten és Miskolcon forgat majd a Kossuth díjas rendező, Szomjas György.

Miskolc, Debrecen - A diósgyőri Kaláka Fesztiválon szombaton este 8 órakor jubileumi koncertet ad a PG Csoport és Halmos Béla. Sőt! A koncerten és Miskolcon forgat majd a Kossuth díjas rendező, Szomjas György.

32. Kaláka Fesztivál. Az utolsó a "régi" várban, hiszen jövő januárban felújítás miatt bezárják a várat, ám nem csak ezért lesz különleges a PG Csoport hangversenye, hanem azért is, mert filmforgatással lesz egybekötve a PG jubileumi koncertje.

"Érdekes történet ez." - mondta a zenekar miskolci szála, Fazekas László basszusgitáros filmforgatásos felvetésünkre. "Anno Vidnyánszky Attila rendező kezébe, fülébe jutottak dalaink, aki elhatározta, hogy felépít rá egy színházi előadást. Ebből lett a Világvége szerelem-Kortárs keserédes a PG csoport dalaiból című színházi előadás-koncert a debreceni Csokonai Színházban. Ezután kapcsolódott be egy szintén Kossuth díjas rendező, Szomjas György a sztoriba, akit azt hiszem nem kell senkinek sem bemutatni, hiszen olyan klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint a Kopaszkutya, a Roncsfilm, a Falfúró, vagy éppen a Nap utcai fiúk. A 71 éves mester már év eleje óta forgat velünk, akkor éppen Rómában zenéltünk. A tervek szerint 15 állomásra jön el velünk, közte mindenkinek a szülővárosába, így miattam Miskolcra is."

Fazekas Lászlótól megtudtuk azt is, hogy természetesen ott lesz a Diósgyőri Várban este 8 órától Halmos Béla prímás, a magyar táncházmozgalom egyik atyja, a Sebő együttes alapítója is, aki immár három esztendeje muzsikál a bandával. A film? A PG film lezárására idén november 11-én Debrecenben kerül sor, majd az utómunkálatok után jövő februárban láthatja Szomjas György alkotását a nagyközönség.

(JLI)


A PG csoport rövid története

A zenekar az évek alatt koncerteket adott Moszkvában, európai turnén vett részt, eljutott az USA-ba is. Megnyerte a Marlboro Rock in hazai tehetségkutató versenyt, a Marlboro nemzetközi gálájára Svájcba is meghívást kapott, ahol igazi világsztárokkal léphetett fel, mint Bob Geldof, Neil Young és a Pearl Jam. 

A lemezeiken olyan ismert zenészek közreműködtek, mint Németh Alajos - Lojzi (Bikini), Tátrai Tibor, Lukács László (egykori PG tag, Tankcsapda) és Lovasi András (Kispál és a Borz). Jantyik Zsolt az együttes frontembere, Csokonai és eMeRton díjas szövegíró, a Bikini „a Szabadság rabszolgái” c lemezére, Vincze Lilla „Mélykék” című lemezére, valamint Varga Miklós „Hazatérés” című CD-jére is írt szövegeket.

2008-ban új CD-vel jelentkeztek, amely egy jubileumi koncert DVD-vel egészült ki. A „Nem Sietünk sehová” igazi telitalálat, a PG csoportra jelemző szellemiség és zeneiség legjobb folytatása, több koncerten olyan vendégek közreműködnek, mint Halmos Béla prímás (Sebő együttes alapító), a Szeredás együttes és Kátai Zoltán énekmondó. A zenekar az új lemez bemutatása mellett a korábbi lemezek dalaiból is válogatva mutatja be a PG legszebb dalait.

Fotók: PG Csoport


Vonattal kedvezményes áron a Kaláka Fesztiválra

Miskolc - A MÁV-START Zrt. 33 százalékos, alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról, Miskolc-Tiszai és Miskolc-Gömöri állomásokra a július 8. és július 10. között megrendezésre kerülő 32. Kaláka Fesztiválra utazóknak.

Kaláka: várépítés alatt és után

Miskolc - Mindenképpen Miskolcon kellene tartani a Kaláka fesztivált - értenek egyet levelezőink.

Kaláka Fesztivál: Esztenás együttes

Július 7-én, csütörtökön 17 órától a Nyilas Misi Ház udvarán veszi kezdetét a 32. Kaláka Fesztivál.

Diósgyőri vár: új életet kezd

Miskolc - Állapotának folyamatos romlása az egyik oka, hogy rekonstruálják az egykori várat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában