Helyi közélet

2011.07.12. 16:00

Elbocsátások a helyi közmédiában

Miskolc - Hét-hét dolgozót küldenek el a körzeti rádiótól és a regionális tévétől.

Miskolc - Hét-hét dolgozót küldenek el a körzeti rádiótól és a regionális tévétől.

Az öszevont közmédia műsorkészítés keretében már korábban elhatározott létszámleépítés részeként kedden délelőtt az országos médiumok két miskolci helyi szerkesztőségénél – a körzeti rádiónál és a regionális televíziónál – jelentették be, hogy kiknek a munkájára nem számítanak a jövőben. Az előzetes híresztelések szerint a rádiótól 7, a televíziótól 8 dolgozó elbosátását tervezték, ám kedden végül 7-7 ember kapta meg a felmondóvelelét. Mindkét helyi médium vezetője – azaz a rádiós Hajnal József és a tévés Varga Koritár László – megkapta a felmondólevelét.

A miskolci körzeti rádiótól a stúdióvezetőn kívül elbocsátották Monos Mártát, Pap Zsoltot, Karcsai Nagy Évát, Nagy Korsa Juditot, Hornyák Zoltánt és Kaló Istvánt. A stúdióvezetői teendőkkel Balogh Zoltán eddigi szerkesztő-riportert bízták meg.

A körzeti televíziótól elbocsátottak között a vezetőn túl ott találhatjuk Zsuga Zsoltot, Koczák Szilviát, Czövek Györgyöt, Mares Lászlót, Pásztor Krisztiánt és Czák Csabát.

A változásokat bejelentő vezetők délutánra értekezletet hívtak össze a megmaradók részvételével a rádió szerkesztőségébe ugyanis - mint megtudtuk - a két stúdió a jövőben együttműködik a műsorkészítésben. Úgy tudjuk, a rádió igen nagy műsoridejének tartalommal való megtöltésében a jövőben a televízió riporterei is közreműködnek.

A részletekről megkérdezzük Stein Róbertet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) illetékes vezetőjét.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában