Éppen megszülettek akkor...

Mariscsák István 1956-ban született, Nyitrai Zsófia pedig a Magyar Köztársaság kikiáltásának évében, 1990-ben. Ennek okán kértük őket a beszélgetésre.

Első kérdésünkre, mit tanultak az iskolában arról, ami születésük évében történt, elsőként a Fráter György Katolikus Gimnázium igazgatója válaszolt:

– Leginkább hallgattak róla. Nem volt felvételi anyag, így történelem órán sem jutottunk el odáig. Minthogy édesapám 59-ben meghalt, édesanyám nevelt, családi beszélgetések során sem merülhetett fel. Volt néhány fogalom, mint például az ávós tiszt, amiről sejtettem, hogy valami rossz kapcsolódik hozzá. Érzékelni lehetett, hogy van valami sötét múlt, amiről a felnőttek hallgatnak, emiatt meg sem mertem kérdezni, mit jelent. Később, amikor már titkon a Szabad Európát hallgattam, persze jobbára a zene adások miatt, már csak a tizenévesek természetes lázadásából fakadóan is úgy éreztem: inkább lehet igaz, amit egy olyan adó sugároz, amelyiket zavarnak, mint amelyiket nem.

Az iskola volt diákjának, most jogi asszisztensnek tanul, nem megy könnyen a válaszadás. Annyit biztosan tud: előtte nem éltek olyan szabadságban a fiatalok, mint most. Igazgatója próbál neki segíteni: látta-e dokumentumfilmen például a Nagy Imre újratemetését, vagy a Nagy Imréről szóló filmet: azt látnia kellett, hiszen az egész iskola együtt nézte meg... Ám kiderül: Zsófi egyre emlékszik: akkor épp hiányzott. Ezen az igazi diákos fordulaton összemosolygunk.

– Biztosan hallottam róla az iskolában, de nem igazán maradt meg – mondja Zsófi.

Igazgatója jó tanárhoz illőn védelmébe veszi.

– Én már egyetemistaként éltem meg a fordulat eseményeit, amelyeket hirtelenjében nehéz is volna időrendbe állítani: a berlini nagyfal lebontását, a szovjet katonák kivonulását, Nagy Imre újratemetését, az 56-os események átértékelését, a Magyar Köztársaság kikiáltását – amelyek azonban összefüggtek egymással. Lelkesek voltunk, nyitott szívvel fordultunk minden újabb fejlemény felé.

Arról érdeklődöm: vajon a változások nélkül, mennyiben lett volna más az életük.

– Annyira szörnyű volt már a helyzet, olyan nagy volt az emberekben a szabadságvágy, hogy a forradalom előbb-utóbb kitört volna, s „jó esetben” én is ott lettem volna a harcolók között. Ha úgy tetszik, egy ilyen „kalandot” kihagytam az életemből – mondja István.

– Azt tudom: egy nagyobb kő esett le az emberek szívéről – töpreng a megfelelő válaszon Zsófi, aki bevallja, azon már ő is inkább elgondolkodott, hogy ha ő él 56-ban, akkor lett volna-e bátorsága harcolni.

– Zsófi beleszületett a szabadságba, mi sem természetesebb számára, mint hogy külföldre utazhat, akár ott tanulhat, dolgozhat. A mi diákéveink alatt milyen nagy szó volt csak a szomszéd országok valamelyikébe eljutni, útlevéllel! – közelít István az időben hozzánk közelebb álló fordulathoz. – A különbségekről szólva, mondhatnád azt is: ha 1990 előtt jártad volna ki az általánost, biztos, hogy nem jártál volna ide, a Fráter György Katolikus Gimnáziumba – fordul Zsófi felé. Elkerekedett szeme láttán még hozzáteszi:

– Az egész országban mindössze 9 egyházi iskolát engedtek működni, azon túl csak államiak lehettek.

Nekiszegezzük a kérdést az igazgatónak: utólag miként látja az 1990-es évet.

– Azt reméltem, hogy egy egészen más világ következik... Túl ártatlanul dobtuk oda magunkat a nemzetközi tőkének – szögezi le. – Nagy Imre újratemetését együtt néztük akkori munkahelyemen, a Miskolci Egyetemen. S még úgy is felemelő volt az a nagy tömeg. Még utólag is félelmetes volt, akár beszélni is róla, hiszen nem volt még annyira egyértelmű a megítélése, s hogy mi következik ez után. Utólag sajnálom, hogy nem voltam ott. Sokat jelenthet egy jó film, egy jó könyv vagy személyes előadás. De az igazi élmény, amit te magad élsz át.

- Szalóczi Katalin -