Ide, oda

Aztán este vissza, s ez az ingázás napi két-háromórás légiutat jelentett. Nincs ebben semmi különös, mondták nekem, az akkori keleti tömb egyik, „visszamaradt polgárának”. „Abban a városban vállalunk munkát, ahol van, ahol jól megfizetnek, ahol kereslet van irántunk!” – máig a fülemben csengenek a negyedszázados szavak.

Elképzelni sem tudtam akkor, hogy pár évtizeddel később nálunk is nagyot fordul a világ. Tagjai lettünk az Európai Uniónak, eltűntek a határok, kinyíltak a kapuk, s már mi, magyarok is átjárunk egy másik országba dolgozni, sőt a környékbeli nemzetek fiai és lányai is megjelentek a mi munkaerőpiacunkon. Amire én hajdan rácsodálkoztam, napjainkban valóság, talán annyi különbséggel, hogy – lévén kisebbek a távolságok – a repülő helyett csak kocsit, buszt, vagy vonatot használunk. Új „fogalmakkal” barátkozunk: élethosszig kell tanulnunk, s nem mindig ott kapunk munkát (vagyis kenyeret), ahol éppen a lakásunk van, ahol emberemlékezet óta élünk...

- Kolodzey Tamás -