Helyi közélet

2008.09.04. 07:12

Mennyiért készül Moldova Miskolc-könyve?

<p>Mikolc - Mennyit kap Moldova György író azért, hogy megírja a Miskolc-könyvet? – kérdezte olvasónk. Mint ismert: dr. Mokrai Mihály alpolgármester felkérésére egy évet tölt az író a megyeszékhelyen.</p>

Ezalatt elkészíti riportkönyvét a városról. Mikor Moldova György szerkesztőségünkben járt elmondta: szálláson kívül honoráriumot is kap a könyvért, de ennek összegét nem árulta el. Ezért az önkormányzatnál érdeklődtünk: miből fizetik az írót.

A költségvetésben nem szerepel ilyen tétel, hiszen az önkormányzat – ahogy azt Moldova úr is megjegyezte – a szállást biztosítja az írónak, melyben a kérésére van meleg víz és televízió is – válaszolta lapunknak Veres László, a városháza szóvivője. (Múlt héten megjelent riportunkban ugyanis az író ezt mondta: „Azt is kikötöttem, hogy vannak feltételeim, a lényeggel, a szállással kezdtem: legyen benne televízió és meleg víz.” – a szerk.)
Veres László kérdésünkre, hogy az önkormányzat mennyit fizet a könyvért, ezt válaszolta: az önkormányzat honoráriumot nem fizet Moldova Györgynek. Valaki fizet, de az nem a polgármesteri hivatal – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában