Helyi közélet

2008.05.15. 06:37

Tanárpiac

<p>És még jó, ha 15 év múlva csak fizikatanárból lesz hiány. Mert ma már alig akar valaki pedagógus lenni. <STRONG>Hegyi Erika jegyzete</STRONG>.</p>

A fiatalok azt hallják a szüleiktől és ismerőseiktől, hogy a tanár keveset keres, ezzel szemben sokat dolgozik, megbecsülésre nem nagyon számíthat, legfeljebb verésre, ha mégis megpróbál rendet teremteni valahogyan. De talán mégsem ennyire rossz a helyzet. Talán mégis a diákok közé vágynak azok, akik hamarosan végeznek az egyetemen, és megtalálják a pálya szépségét. Már persze akkor, ha ezek a fiatalok nem csupán az alacsony felvételi pontszám miatt választották a tanári pályát, hanem azért, mert valóban hivatásuknak szeretnék tekinteni. És talán lesz közöttük fizikatanár is, akik mostanság meglehetősen keresettek lettek az oktatás piacán.

Erről jut eszembe. A szaktárca azt válaszolta lapunknak, hogy a frissen végzett pedagógusok fizetését majd jól megemelik, hogy vonzó legyen számukra a pálya. Csak arra nem gondolnak, hogy ez mekkora bérfeszültséget szül majd az intézményekben, hiszen így az egyetemről kikerült fiatal ugyanannyit keres majd, mint aki már húsz év tapasztalatával büszkélkedhet. A következő lépés valóban a piac lenne. Azé lesz az idén végzett öt fizikatanár, aki a legtöbbet fizeti értük.

- Hegyi Erika -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában