Ítélet született

2022.01.06. 08:30

Tömeges balesetet okozott az autópályán

Ítélet született az M3-as autópályán okozott közúti baleset ügyében.

ÉM

Fotó: Shutterstock

A Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2021. január 5. napján tartott előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a bíróság által megállapított tényállás szerint 2019 decemberében az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Hejőkürt térségében nem az időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért megcsúszott, és kétszer a szalagkorlátnak ütközött. A közlekedésben részt vevők igyekeztek elkerülni a balesetet, azonban hat jármű a manőverezés miatt az úttesten sodródott, illetve megpördült, és egymásnak vagy a szalagkorlátnak ütköztek. Egy személy súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. 

 

A bíróság közúti baleset okozásának vétsége miatt a vádlottat 360 ezer forint összegű pénzbüntetésre, valamint egy év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Enyhítő körülményként értékelte a bíróság a vádlott büntetlen előéletét, beismerő vallomását, valamint a nyomozás során tanúsított megbánó magatartását. Súlyosító körülményként esett latba, hogy a súlyos testi sérülés mellett további könnyű testi sérülés is bekövetkezett, továbbá az, hogy a keletkezett anyagi kár jelentős. 

 

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség, a vádlott és védője is három munkanapon belül nyilatkoznak az esetleges fellebbezés tárgyában. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában