Kampány

2021.07.27. 19:00

A rendőrök most Tardonán jártak, a „Házhoz megyünk!” program keretében

A rendőrség a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében folytatja a „Házhoz megyünk!” elnevezésű kampányát. Legútóbb Tardonán vendégeskedett a Házhoz megyünk program.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai 2021. július 24-én Tardonán, a község napján várták az érdeklődőket. A rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei vagyonvédelmi tanácsokkal látták el a látogatókat. Szó esett többek között a lakásbetörések elleni védelemről és az „unokázós csalások” megelőzésének lehetőségeiről is.

A Házhoz megyünk program elsődleges célja, hogy az állampolgárok szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat és közvetlen ajánlásokat. A helyszíneken az érdeklődők megismerhetik a különféle vagyonvédelmi eszközöket és azok működését is.

A bűnmegelőzési szakemberek többek között az alábbiakra hívták fel a lakosság figyelmét:

• Pénztárcáját, bankkártyáját, iratait ruházata belső zsebeiben, mások által nehezen hozzáférhető helyen tartsa!

• Vásárláskor ne tegye pénztárcáját a bevásárlókocsiba, kosárba, jól látható helyre, mert ezzel növeli a tolvajok esélyeit!

• A nyílászárókra szereltessen befeszítésgátlót, amely az ajtó, ablak belökését, befeszítését akadályozza meg!

• Bejárati ajtajára szereltessen jó minőségű biztonsági zárakat, láncot, amelyeket minden esetben használjon is!

• Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, nagyobb értékű, de nem mindennap használatos ékszereket!

• Soha ne adjon át pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokonának megbízásából kéri azt Öntől!

Amennyiben bármilyen jogsértést észlelnek, kérjük, forduljanak bizalommal a legközelebbi rendőrhöz, vagy telefonon tegyenek bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában