Emberölés

2020.09.20. 13:27

A miskolci emberölés másik gyanúsítottja is letartóztatásba került

Letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak, aki a gyanú szerint a korábban letartóztatott társával együtt bántalmazta, majd többször megszúrta a sértettet. A holttestet később egy kútban találták meg.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak és a sértett férfi egy ingatlan területén, de külön lakrészben éltek Miskolcon. Szeptember 12-én együtt italoztak, majd a sértett a saját szobájába ment, ahol elaludt. A gyanúsítottak követték, miután a sértett felébredt, együtt folytatták tovább az italozást. A gyanúsított el akarta venni a sértett által otthon tartott alkoholt, ezért a sértett egy seprűnyéllel megütötte őt. Erre mindkét férfi a sértettre támadt, a gyanúsított többször megrúgta, majd egy késsel a hátán és az arcán is megszúrta a sértettet. Mivel a sértett nem mozdult, a gyanúsított kérésére társa a holttestet ágyneműbe csomagolta és az udvaron lévő kútba dobta.

A gyanúsítottal szemben emberölés miatt indult eljárás, mely bűncselekmény akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés súlyosságára tekintettel a bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított letartóztatásának mellőzése esetén elrejtőzne, illetve a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítás eredményes lefolytatását. A gyanúsított személyi körülményeire figyelemmel az sem zárható ki, hogy újabb bűncselekményt követne el.

Mindezen indokok alapján a járásbíróság egy hónapra, 2020. október 20-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában