tanácsadás

2020.06.11. 18:30

Házhoz mentek Ózdon

Vagyonvédelmi, és biztonságtechnikai tanácsokat kaptak Ózdon az egyik áruház parkolójában rendezett programon megjelent érdeklődők.

Forrás: police.hu

Ózdon 2020. június 8-án a Házhoz megyünk program keretén belül jelentek meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai.

Az áruház parkolójában felállított információs ponton a rendőrök bűnmegelőzési tanácsokkal látták el az üzletekbe látogató embereket. Az érdeklődök a helyszínen bűnmegelőzési keresztrejtvényt is kitölthettek, a játékban résztvevő három szerencsés nyertes tízezer forint értékű biztonságtechnikai eszközöket nyer.

A rejtvényt a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány által szervezett EduSenior Karantén Képzési Program részeként alkották meg a szakemberek. A játék során az volt a legfontosabb szempont, hogy figyelmeztesse a 60 év feletti korosztályt az aktuális bűnelkövetői magatartásokra, és a védekezési lehetőségekre.

A rendőrség Házhoz megyünk programjának a célja az előző évekhez hasonlóan továbbra is az, hogy hiteles forrásból származó információk közreadásával segítse a rendőrség a lakosság biztonságának megteremtését, valamint a megfelelő döntések meghozatalát. A bűnmegelőzési szakemberek további feladata növelni az állampolgárok önvédelmi képességét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában