Helyi gazdaság

2013.02.14. 14:22

GDP-adat - Oszkó Péter: a kormány elvonta a növekedés forrásait

Budapest, 2013. február 14., csütörtök (MTI) - Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint az Orbán-kormány a 2010 óta folytatott gazdaságpolitikájával elvonta a növekedés forrásait, ennek következménye a gazdasági visszaesés, amely várhatóan idén is folytatódni fog.

Budapest, 2013. február 14., csütörtök (MTI) - Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint az Orbán-kormány a 2010 óta folytatott gazdaságpolitikájával elvonta a növekedés forrásait, ennek következménye a gazdasági visszaesés, amely várhatóan idén is folytatódni fog.

A Haza és Haladás Egyesület elnökségi tagja, aki a Bajnai-kormány pénzügyminisztere volt, arra reagált az MTI-nek, hogy a Központi Statisztikai Hivatal gyorsbecslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012 negyedik negyedévében 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7 százalékkal volt kisebb, mint az előző évben.

Oszkó Péter azt mondta: a kormány 2010 óta úgy szerez pénzt saját politikai céljaira, hogy elvonja a növekedés - a banki hitelezés és a beruházások - forrásait, a lakossági megtakarításokat.

Ebből következően nem történhet más, mint hogy eltűnnek a növekedési tartalékok, a gazdaság megfullad - jelentette ki.

A korábbi szocialista kormány pénzügyminisztere szerint a jövedelemcsökkenés és a forráshiány bizalomvesztéssel jár együtt, a vállalkozások borúlátók, nincsenek új beruházások és az ipari termelés is kedvezőtlenül alakul.

Oszkó Péter arra számít, hogy a GDP idén is csökkeni fog, ha kisebb mértékben is, mint az elmúlt évi 1,7 százalékos visszaesés.

Ugyanakkor véleménye szerint egy 2014-es kormányváltás és gazdaságpolitikai fordulat után a durva hibák korrigálásával szerény növekedés kezdődhet.

A strukturális károk helyrehozásához, a gazdaság gyorsuló, felzárkózást segítő pályára állításához viszont több évre lesz szükség - mondta Oszkó Péter.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!