DVTK Jegesmedvék

2023.02.23. 09:00

A műjégről a műtőbe

A diósgyőriek saját nevelésű csatára számára balul sikerült a meccs.

Kolodzey Tamás

Ritó Lászlót (középen, háttal) a népkerti jégcsarnokból vitték a kórházba

Fotó: ÉM

A jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének második mérkőzésén ért véget Ritó László idei szezonja. 

A huszonkilenc esztendős támadó a DVTK Jegesmedvék – FTC-Telekom meccs második harmadának vége felé a palánk mellett ütközött, szavait idézve kontaktot kapott, és eltört a bal kulcscsontja. 

Már otthon lábadozik 

– A saját lábaimon korcsolyáztam le, sőt a harmadik felvonásban egy csere erejéig összeszorított fogakkal még játszottam is – idézte vissza a történteket a csatár, majd így folytatta: – Aztán kezelésbe vettek, majd beszállítottak a vármegyei kórházba. Ott megállapították, hogy baj van, hétfőn pedig már meg is operáltak. Életemben először feküdtem műtőasztalon, és nem volt valami kellemes nekem ez a vizit, bár a beavatkozást altatásban végezték, így nem emlékszem semmire. Kedden hazaengedtek, most itthon lábadozom. Kéztartót, egyfajta rögzítőt kaptam, és olykor fáj a műtétem helye. Azt mondták az orvosok, hogy ha minden jól alakul, akkor öt-nyolc hét alatt felépülök, a 2022/2023-as idényemnek azonban lőttek, jégre már nem mehetek, és a csapatomnak sem segíthetek a párharc további részében. Nem tehetek semmit. Ilyen a jéghoki. Ez a sport veszélyes üzem, nem a kisasszonyok műfaja. A küzdőtéren bármikor bármi megtörténhet. Az biztató és megnyugtató, hogy jó kezekben vagyok, és a klubomban is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a majdani rehabilitációm gyors és eredményes legyen. Egyébként hálás vagyok a társaim, a barátaim és a szurkolók üzeneteiért, ezek erőt adnak nekem. 

A Macik egyik legrégebbi „bútordarabja” elmondta még, hogy a már hosszúnak nevezhető pályafutása során eddig csak kisebb bajok érték: ilyen volt néhány ujj- és lábujjtörése, valamint a szárkapocscsonttörése.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában