Ritka együttállás

2022.06.26. 11:00

Szeretné látni a bolygókat? Még néhány napig megteheti!

Júniusban a Naprendszer összes bolygója felsorakozik a hajnali égen. De hogyan, mikor és mit nézzünk? A következőre ugyanis 470 évet kell várni.

ÉM

illusztráció / Shutterstock

Ebben a hónapban egy egészen ritka együttállás látható az égbolton, ugyanis június 17–e és 28-a között a Naprendszer összes bolygója egyszerre látható az égen. A szakértők „bolygófüzérnek” nevezik a jelenséget. Ilyenre legutóbb 947-ben volt példa és 2492 áprilisáig kell várni a következőre.

Bolygóvonat

Az együttállás másik érdekessége, hogy az öt szabad szemmel is látható bolygó pontosan olyan sorrendben lesz a Naptól kiindulva az égen, ahogyan azt a Naptól való távolságuk szerint már az iskolában megtanultuk: Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz. A „bolygóvonatnak” is nevezett jelenség további két tagja is csatlakozik a sorhoz, vagyis az Uránusz és a Neptunusz is jelen lesz, de megfigyelésükhöz nem elég felpillantani az égboltra. 

Korán kelőknek

„Hajnali 2-3 óra környékén érdemes kimenni egy olyan területre, ahol a keleti, dél-keleti égbolt tisztán látható, vagyis nem takarja be semmilyen felhő, hegyvonulat, fa, vagy bármilyen mesterséges építmény” – nyilatkozta az Északnak Leitner Zsolt, a Magyar Csillagászati Egyesület miskolci csoportjának vezetője. „Ilyenkor akár szabad szemmel is meg tudjuk figyelni ezt a csillagászati érdekességet, azonban nagyon fontos megjegyezni, hogy az Uránusz és a Neptunusz szabad szemmel nem látható, így ezek megfigyeléshez távcső szükséges – hívta fel a figyelmet a szakember. ”Addig érdemes megkeresni ezeket az égitesteket az égbolton, amíg például a Merkúr nem kerül olyan közel a Naphoz, hogy belekerül a fényébe, és gyakorlatilag már nem lesz számunkra látható.”

Nem pislákol

A megfigyeléshez is adott fontos tanácsokat a csillagász. „A Mars a vörös bolygó, így tanultuk, de gyakorlatilag nem vörös, hanem inkább narancssárga színű égitestként kell megkeresni az égbolton. Nem lesz túl fényes, ezt mindenképpen megjegyzem, de narancssárga színéről, és arról, hogy nem pislákol a fénye, fel lehet majd ismerni. Gyakorlatilag valamennyi bolygót úgy tudjuk megkülönböztetni az égbolton a csillagoktól, hogy míg a csillagok fénye pislákol, villódzik, addig a a bolygóknál ez nem figyelhető meg” – ismertette.

Érdemes tehát távcsövet ragadni június 28-áig annak, aki az Uránuszt és a Neptunuszt is szeretné látni. Az eszköz segítségével ugyanis a bolygók felszíni formáit és talán holdjaikat is megfigyelhetjük, a Szaturnusz esetében pedig a bolygó gyűrűjét is meg lehet majd pillantani.


 


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában