Találkozó

2022.05.29. 21:00

Miskolcon ülésezett a nyugdíjasparlament

Az Országházban képviselheti a nyugdíjasokat a szervezet, erre is készültek a találkozón.

Detzky Anna

Forrás: Ádám János

Fotó: Ádám János

A miskolci megyeháza megújult dísztermében tartotta az Országos Nyugdíjas Parlament V. ülését 2022. május 19-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége (NYÉSZ) szervezésében. 

A megyét is képviselik 

„Néhány nappal ezelőtt kaptam meg a Nyugdíjasok Országos Szövetsége elnökének a levelét arról, hogy június 16-án mehetünk az Országház felsőházi üléstermébe – jelentette be köszöntőjében Lukács-Pete Mária NYÉSZ-elnök. – Amikor idefelé sétáltam, az első gondolatom Zelk Zoltán Este jó, este jó című versének három szava volt: együtt lenni jó. Ahhoz, hogy arról tudjak beszélni, hogy mit jelent nekünk a mi, egyedül kevés vagyok. A miben benne van a közös erőnk és közös gondolkodásunk. Együtt kell felmérnünk azokat a feladatokat, amelyekről Budapesten beszélni szeretnénk. Továbbá a problémákat, amelyekkel kapcsolatban majd kérjük a döntéshozók segítségét. A kezemben tartok egy számunkra készült kiadványt, amelynek címében a MI mozaikszóként szerepel, és a megyei identitást jelenti. Ennek ajánlójában Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke ígéretet tett rá, hogy segítséget nyújt nekünk megtalálni ezt az identitást.” 

Megújult az idősellátás 

A megyei közgyűlés elnöke a nyugdíjasok megbecsülését érintő kormányzati intézkedéseket idézte fel: a nyugdíj­emelést, a nyugdíjprémium kifizetését és a 13. havi nyugdíjat. 

„A megyei önkormányzat a 2014 és 2020 közé eső fejlesztési időszakban több mint 6 milliárd forintot juttatott helyi településeknek a területi operatív programokon keresztül. Ezt az összeget egészségügyi és szociális alapszolgáltatások fejlesztésére, valamint a társadalmi együttműködés erősítésére fordíthatták – mondta Bánné dr. Gál Boglárka. – A forrásból orvosi rendelők újultak meg, korszerűsödött a védőnői szolgálat és az idős­ellátás. Az intézkedések a szépkorúak életminőségét is javítják. Azokat a szolgáltatásokat fejlesztik, amelyeket a nyugdíjasok is igénybe vesznek. A 2021 és 2027 közötti fejlesztési időszakban 10 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésünkre szociális alapszolgáltatások ­fejlesztésére, kulturális közösségépítésre és egészségfejlesztést célzó anyagokra. A gondoskodás mellett azonban szükség van öngondoskodásra is. Hiszek abban, hogy egy közösség akkor sikeres, ha kiállja az idő próbáját, és vannak emberek, akik egyben akarják tartani. Az akarathoz szükséges erő pedig a közös metszéspontban keresendő. Azt hiszem, mi itt mindannyian egy szekeret húzunk. Ugyanannak a kirakósnak a darabkái vagyunk, akik csak akkor alkotnak egységet, ha egymáshoz kapcsolódnak.” 

Konzultáció a gondokról 

A program további részében Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület (NYPOE) elnöke a nyugdíjasokat érintő jelenlegi problémákról – a nyugdíjak reálértékének csökkenése és összegének nagy különbségei, a nyugdíjkorhatár emelése az egészségben eltöltött évek számához képest – és a szervezet működéséről tartott előadást. Végül a megyei nyugdíjasok helyzetét értékelte Lukács András, a ­B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Jogi és Ügyrendi Bizottságának tagja. Mindkét előadó szívesen válaszolt a részt vevő idősek kérdéseire.

(A borítóképen: Az idősellátást érintő fejlesztésekről is tájékoztatott Bánné dr. Gál Boglárka)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában