Házasság hete

2022.02.20. 19:00

Népszerű lett a házasság hazánkban

A házasság hosszú távra tervezett egység és szövetség, a család pedig védelmet nyújtó közeg.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Shutterstock

Konferenciát szervezett a házasság hete országos programsorozatához kapcsolódóan a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház (CSEÖH) a Miskolci Akadémiai Bizottság (MAB) székházában. 

A „Krízisek és katarzisok a házasságban” címmel tartott csütörtöki tanácskozáson a résztvevőket Jernei Péter, a CSEÖH irodavezetője köszöntötte, Szabó Gergely, a megyei közgyűlés alelnöke pedig azt emelte ki, mennyire fontos egység a család: megőrzendő kincs, amely fenntartja a társadalmat. 

Pócsi Orsolya pszichológus Fotó: Ádám János

Egész életünk krízisek sorozata, melyek közben folyamatosan változunk. Ehhez kell a házastársaknak alkalmazkodniuk, ezért a család egy élő organizmus – hangsúlyozta Pócsi Orsolya pszichológus, a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének oktatója. 

A házassággal bizony van munka bőven. Ezt a gondolatot erősítette meg dr. Lubinszki Mária, a Miskolci Egyetem tanszékvezető egyetemi docense is, aki azt vallja, hogy a párkapcsolatban nem a tökéletességet kell keresni, hanem a teljességet. Ehhez azonban először önértékelésünket kell helyre tenni. 

Sándor-Lenkei Aida, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet miskolci Krízisambulanciájának szakmai vezetője arról beszélt, hogy a kapcsolati erőszak nem a testi sértéssel kezdődik, hanem verbális bántalmazással. Ami pedig már bűncselekménynek számít, az a Miskolci Áldozatsegítő Központ feladatai közé sorolható. 

Az állami áldozatsegítésben elérhető támogatásokról, szolgáltatásokról adott tájékoztatást Doszpoly Orsolya, a miskolci központ vezetője és az éjjel-nappal hívható áldozatsegítő vonal koordinátora. 

A férfiak családi és demog­ráfiai felelősségéről beszélt Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója. Aki szerint a házasság szövetség, a családi stabilitást pedig a férfi adja meg. 

 

Kétszer annyi házasságkötés 

A konferencián szó volt még a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerteágazó tevékenységéről, amelybe Hiripi Edina, a miskolci szervezet vezetője avatta be a jelenlévőket. 

Végezetül dr. Engler Ágnes, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért tudományos elnökhelyettese számolt be arról az örvendetes tényről, miszerint népszerű lett a házasság. Az utóbbi tíz évben megkétszereződött a házasságkötések száma Magyarországon. Erre pedig nemzetközi szinten is büszkék lehetünk. 

 

(A borítóképen: A boldogság pillanata. Országos programsorozat hívja fel a figyelmet a házasság intézményére, értékeire)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában