Mindszenti Plébánia

2022.01.03. 19:30

Többet olvas és imádkozik

A plébános szerint a járvány új dolgokra tanított, és szorosabbra fűzte az emberi kapcsolatainkat.

Bacsó István

Juhász Ferenc, plébános

Fotó: Ádám János

„Az előttünk lévő egy-két esztendőnek nem lesz különösebben új vagy más karaktere, mint a mögöttünk lévőnek, mert most minden a pandémia hatása alatt van. Ennek általában a negatív arculatát szoktuk hangsúlyozni, de én most szeretnék rámutatni arra, hogy nagyon sok pozitívumot is előhozott az emberekből. Az egyéni életünkben, a kapcsolatainkban, abban, hogy tudatosabban, egymásra jobban figyelve élünk. Ez az időszak érzékenyebbé és lélekközelibbé tette a kapcsolatainkat” – vallja Juhász Ferenc atya, a miskolci Mindszenti Plébánia plébánosa. Mint elmondta, annak ellenére, hogy a mögöttünk lévő évben többször is be kellett zárni a templomok kapuit, mégis nagyon sok minden történt az egyházközségben, nem állt le az élet, sőt számos új dolgot tanított meg, olyan területeken, mint például az elektronikus kommunikáció, amely csatornákat korábban nem nagyon használták. A házasságra készülők jegyesoktatásához is igénybe vették a különböző internetes felületeket, a közösségi médiát, az elektronikus levelezést, az oktatásban is használt alkalmazásokat, ahol képpel, hanggal is beszélgethettek a fiatalokkal. Ennek nem várt következménye lett – mondta –, hogy Amerikától kezdve a világ több pontjáról is becsatlakoztak jegyesek az oktatásba, akik később itthon kötöttek házasságot. Ez nagyon pozitív élmény. 

 

A templomok időleges bezárása miatt kezdetben sokan aggódtak, hogy elmaradnak majd a hívek, de ez nem igazolódott be. Nemcsak visszatértek a korábban templomba járók, de új arcokat is felfedeznek a padsorokban. Ez azt mutatja, hogy az embereket a járványveszély befelé fordította és érzékenyebbé, érdeklődőbbé tette a lelki dolgok és a hit iránt.
 

Visszafogottabb lett 
 

„Én magam is visszafogottabb lettem, nem óvatosságból, hanem egyszerűen azért, mert megtanít ez az időszak befelé fordulva élni, többet elmélkedni, olvasni, imádkozni és jobban figyelni az emberekre. Most egyébként is sokan fordulnak egy paphoz kérdésekkel, tanácsért. Innentől együtt élünk azzal, hogy szorosabb emberi kapcsolatokat kell tartanunk, jobban kell szeretnünk, becsülnünk és tisztelnünk egymást. Erre az új évben már csak a közelgő választás miatt is nagy szükség lesz”– fogalmazott Juhász Ferenc.
 

(A borítóképen:„Megtanít ez az időszak befelé fordulva élni” - Juhász Ferenc)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában