Díjátadó

2021.05.24. 13:00

Írják meg családi történeteiket

Lugosi BaBett íróként termékeny időszakot tudhat maga mögött.

Apagyi Beáta

Lugosi Babett

Fotó: Bujdos Tibor

A Herman Ottó Múzeum által meghirdetett Húsvét régen és ma című pályázatának díjazottjai csütörtök délután vehették át nyereményeiket. A felhívásra nemcsak a megyéből, hanem országszerte érkeztek kiváló alkotások három kategóriában: írás, fotó, képzőművészet. A díjazottak azon felül, hogy a nyár folyamán családjaikkal is ellátogathatnak a múzeumba, egy régészeti ásatás kulisszái mögé is bepillanthatnak.

Kereste a lehetőségeket

Lugosi BaBett több mint 10 éve íróként tevékenykedik, Budapestről érkezett az átadóra, elmondása szerint nagyon örült, amikor megtudta, hogy kiválasztották és díjazták beküldött pályamunkáját.

– A pandémiás időszak íróként újabb lehetőségeket adott. Jelenleg a 11. könyvemen dolgozom. A járvány idején több könyvem született, amiért nagyon hálás vagyok. Az otthon tartózkodás idején folyamatosan nézelődtem, kerestem az aktualitásokat, így bukkantam pályázatokra, többek között a Herman Ottó Múzeum által közzétett felhívásra is – mesélt az előzményekről. – Az elismert írás a húsvéttal kapcsolatos nyírségi szokásokat öleli fel, hangulata olykor vidám, néhol szomorkás. Egy valódi kórtörténet, ami a családi, az akkor még faluként számontartott nyírlugosi hagyományokat, szokásokat ábrázolja, melyek közül az ott élők nagyon sokat már nem ápolnak, talán el is felejtettek. Íróként az a rögeszmém, hogy minél több magyar családot rávegyek arra, hogy írják meg saját történetüket. Ez egyben a szokásaink megmaradását is jelenti, hiszen ezekből tudunk táplálkozni, ezek adhatnak a későbbi nehéz időkben reményt az utódainknak, így kiemelten fontosnak tartom, hogy amilyen módon csak lehet, ezeket meg kell örökíteni. – emelte ki célját az író.

– Bár nincs közvetlen kapcsolatom Miskolccal, örömmel jöttem a városba és térek vissza alkalmanként. Ezen alkalmakkor mindig újabb és újabb fejlődését láthatom a városnak. Ami a díjat illeti, az, hogy részt vehetünk egy ásatáson izgalommal tölt el, hiszen ebben a műfajban még nem sikerült elmélyednem. Nagy kertész, gyümölcstermelő hírében, eddig csak nagy ásóval dolgoztam, most végre az ajándékba kapott feltáráshoz szükséges ásót és ecsetet is foghatok a kezemben – mondta.

(A borítóképen: Lugosi BaBett az elismeréssel)

A díjazottak

Bencsikné Juhász Márta; Lugosi BaBett; Juhász Judit; Boros Károlyné; Balázs Zsófia; Kovács László; Szabó Levente; Héjja Árpád; Radics Richárd; Sári Edina; Gyenes Lilla; Szabó Sári Anikó; Labancz Eszter; Székely Edit; Agócs Attila; Harka Sára; Papp Mária.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában