gyermekláncfű

2021.05.10. 19:30

Hasznos növény a pitypang

A növény külsőleg, belsőleg is alkalmazható, a sárga fejekből finom mézet készíthetünk egyszerű eljárással.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A tavasszal virágzó, messziről felismerhető, gyepet tarkító gyermekláncfű, más néven pitypang igen gyakori növény. Sokan gyomnövénynek tartják, így fűnyíró általi halálra ítélik, pedig a sárga fejecskékből szörpöt vagy akár mézet is készíthetünk. Jótékony hatással van a vesére, gyomorra, májra, tele van vitaminokkal, cinkkel, kalciummal, magnéziummal és káliummal. Fogyasztásának előnyeire már az ókorban felfigyeltek. Jól használható fogyókúrák, cukorbetegségek, májbetegségek, húgyúti panaszok, vérszegénység esetén, de antioxidáns hatása is kiemelkedő.

Számos jótékony hatás

Minden része fogyasztható, a levele kicsit kesernyés, de salátákban megállja a helyét, szárított gyökere pedig fontos összetevője lehet a vese- és májtisztító teakeverékeknek. Olajban eltett virágbimbóit gyulladások kezelésére alkalmazzák, magukból a virágokból pedig lekvárt is főznek. Porrá zúzott, szárított gyökere hosszú ideig a „szegények” kávéja volt, míg a sóban vagy ecetben érlelt bimbókat a mediterrán országokban a kevésbé tehetősek a jóval drágább kapribogyó pótlására használták. A pitypang gazdag lecitinben, amely serkenti az agy működését, növeli a koncentrációképességet, illetve nyugtató hatással is bír. Alkalmas lehet reumatikus fájdalmak, ízületi problémák, köszvények kezelésére, mind belsőleg (tinktúra), mind külsőleg, borogatás formájában. Érdemes a kerti virágok egyéb jótékony hatásait elemezni, de vigyázzunk, nehogy valamelyik fogyasztása az egészségünk rovására menjen!


Pitypangból szirupszerű méz

Hozzávalók: 2 marék pitypang, 1 kilogramm kristálycukor, 1 darab citrom (karikára vágott vagy csak a leve), 1 liter hideg víz

A pitypangfejek szedéséhez húzzunk kesztyűt, ugyanis az intenzív sárga szín befoghatja a bőrünket. A fejeket távolítsuk el a szárról, utóbbira nincs szükségünk. Közvetlenül főzés előtt szedjük, így nem fognak becsukódni a szirmok. Helyezzük egy lábasba a virágfejeket, engedjünk rájuk vizet, dobjuk hozzá egy egész citrom húsát, majd egy órán keresztül forraljuk. Ezek után szűrjük le, a kapott léhez tegyünk egy kilogramm cukrot, és mehet is vissza a tűzhelyre rotyogni egy újabb órán át. Néhány keverés mellett lassan elkezdődik a sűrűsödés, ekkor tölthetjük üvegekbe. Elsőre egy mézhez képest hígnak tűnő anyagot kapunk, de ne ijedjünk meg, inkább helyezzük száraz dunsztba kihűlésig. A tapasztalatok alapján a főzet állaga inkább hasonlít egy sziruphoz, mintsem a mézhez, ennek ellenére bátran csöpögtethetjük teába, süteményekbe is.

(A borítóképen: Szedjünk egy marékkal, és főzzük be!)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában