verseny

2021.02.05. 11:00

„Legyél te is természetbúvár!”

Erre biztatja a diákokat a Bükki Nemzeti Park, és arra, hogy vegyenek részt a négyfordulós, izgalmas versenyen.

Hegyi Erika

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Természetismereti versenyt hirdet a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelméről szóló Ramsari Egyezmény 50. évfordulója alkalmából a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.

Izgalmas, négyfordulós vetélkedőre hívják a diákokat. A verseny során havonta új, változatos terepi és elméleti feladatok várnak majd rájuk, melynek keretében megismerhetik a vizek különös és gazdag élővilágát.

A versenyre olyan felső tagozatos, valamint középiskolás tanulók jelentkezését várják a szervezők, akik nyitottak a természeti értékek megismerésére, érdeklődnek a kisvizek világa iránt, és szívesen vizsgálnák, kutatnák a lakókörnyezetük vizes élőhelyeit.

Elmélet és terepmunka

A vetélkedőt két korosztálynak hirdetik meg: 5-8., valamint 9-13. osztályosoknak. Mindkét korosztályban négyfős csapatok jelentkezését várják. Az első három forduló digitálisan zajlik, a csapatoknak minden fordulóban egy elméleti feladatsort és egy terepi feladatot kell megoldania. A legjobb eredményt elérő csapatok a döntőben mérhetik össze tudásukat, mely során bemutathatják addigi terepmunkájukat, valamint a vizes élőhelyekről megszerzett ismereteiket a gyakorlatban is alkalmazhatják. A döntő helyszíne a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság salgótarjáni látogatóközpontja (Baglyaskő-vár Látogatóközpont) lesz.

Érdemes belevágni

A terepi feladatok során rengeteg új ismeretet és élményt szerezhetnek a versenyzők, ami a későbbi biológiaórákon is hasznos lehet, de azt is kipróbálhatják, hogy milyen kutatónak vagy éppen természetvédőnek lenni.

Nyeremények

A korosztályok első három helyezettje a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadványaiból, ajándéktárgyaiból összeállított, értékes ajándékcsomagban részesül, valamint bemutatóhelyeikre szóló belépőt nyerhet. A legjobbak számára további meglepetést is tartogatnak a szervezők: az egész osztály izgalmas terepi természetismereti programon vehet részt az igazgatóság „guruló természetbúvárja”, a Vidra Verda közreműködésével, a diákok által választott helyszínen.


Fontos tudnivalók

Jelentkezési határidő: 2021. február 15.

A jelentkezéseket az alábbi címre várják:

Bócsó Anita környezeti nevelő: [email protected]

A jelentkezéshez kérjük megadni az alábbi adatokat: csapattagok neve, iskola neve és címe, osztály, a felkészítő tanár neve, elérhetősége (telefon, email cím), választott csapatnév.

Információ: +3630/ 710-76-96, [email protected]


Digitálisan

A feladatokat a csapatok digitálisan (emailben) fogják megkapni. A feladatlapot minden esetben kézzel kell kitölteni, és szkennelés után digitálisan visszaküldeni. Az egyéb, feladatokhoz kapcsolódó anyagokat (például terepi adatlap, fotódokumentáció) is digitális formában várják majd.

(A borítókép illusztráció)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában