Virágos Magyarország

2020.09.04. 14:30

Új szintre emelték a balkonkertészkedést

Saját kézzel készített raklapbútor, megannyi virág és fűszernövény harmonizálásából jött létre a nyugalom oázisa.

Apagyi Beáta

Forrás: Olvasónk küldte

Pócsi Nikolett, a Virágos Magyarország pályázatának egyik nyertese tavaly decemberben költözött be párjával abba a lakásba, aminek három négyzetméteres balkonját addig-addig csinosítgatták, hogy elérkezettnek látták az időt a versenyre való nevezésre. Próbálkozásuk sikerrel járt, ugyanis megnyerték a nyugalom oázisa különdíjat.

Létrehozni valami újat

– Költözésünk alkalmával olyan lakást szerettünk volna választani, aminek van egy kisebb méretű, de jól kihasználható balkonja – mesélte Nikolett. – Amikor megtaláltuk a megfelelő ingatlant, már csak az volt a kérdés hogyan varázsoljunk a korábban elhanyagolt területből egy olyan helyet, ahol a sűrű hétköznapokban meg lehet találni a nyugalmat. Mivel ilyen kis területtel kellett gazdálkodnom, fontos volt számomra, hogy minél több és változatosabb növény elférjen. Balkonunk egyedi adottságai miatt saját kézzel készítettem egy raklapbútort, rajta kézzel varrott párnahuzattal. Mivel imádunk főzni, érdekünkben állt, hogy a gyönyörű mini-futópetúnia és cseppecskevirág páros mellett fűszernövények is legyenek a teraszon, úgy gondoltam egy falra rögzített apácaráccsal ki tudom használni a kis felhajtható asztal feletti üres felületet. A balkonládákban megtalálható még a menta, citromfű, snidling és bazsalikom is. Mivel déli fekvésű a lakás a növények mindennap igénylik a vizet, reggel szoktam locsolni, és kéthetente egy pici tápoldattal is támogatom a növekedésüket. Kezdő balkonkertészként óriási megtiszteltetés számomra ez a díj, úgy érzem, egészen új szintre emelte a növények iránti szeretetemet, és arra sarkall, hogy még jobban beleássam magamat a témába, hogy minden évben létre tudjak hozni valami újat.

(A borítóképen: Új szintre emelték a balkonkertészkedést)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában