magyar fotográfia napja

2020.08.29. 18:00

Érdeklődés útján születik

Tanult fotós, művelt szakmáját tekintve grafikus, mobiltelefon-kamera tesztelő, blogger és „futográfus”.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Halasi Zsolt

Halasi Zsolt futográfus, ahogyan magát aposztrofálja, eleinte nehézségekkel nézett szembe, amikor tükörreflexes fényképezőgép helyett mobillal kezdett fotózni, de négy éve már csak ezt használja.

„Apa, fussunk!” – hangzott a kérés az akkor ötéves kislánya szájából szinte minden alkalommal, mikor gyalog indultak útnak. Eleinte nem igazán volt hozzá kedve, de hamarosan ráérzett, hogy futni jó. Megvárta a következő tavaszt, és 2013-ban, 39 évesen futásnak eredt. Azóta pedig már számtalan szebbnél-szebb helyen futott, és közben rengeteget fotózott.

A kezdetek

Egyik külföldi útja során, négy évvel ezelőtt meghibásodott a gépe, amelyet nem is volt érdemes megjavítani – mesélte Zsolt. Ráadásképp korábban a fotósállványát is elveszítette, így adódott a lehetőség, hogy váltson, ekkor áttért a mobiltelefonos fotózásra. Rájött, hogy néhány hátrányát ellensúlyozzák a kedvező tulajdonságok, mint például a kis méret, kis tömeg vagy a nagy kijelző.

Meglátása szerint a mobiltelefonnal fényképezőknek két csoportja van, az egyik, aki csak megörökíti, amit lát, ahol van éppen. Megnyomja az exponálógombot, de nem állítja be a kompozíciót, és nem figyel a körülményekre. A másik pedig az, aki kicsit szeretne többet kihozni a fotózásból. Zsolt nem használja a telefonba gyárilag beépített szűrőket, a nyers képeket szedi le, és utómunkázza.

„Szűz” fotók

A „szűz” fotókat kedveli, amik azt adják vissza, amit lát az ember ott, abban az adott pillanatban, aztán lehet rajta kicsit javítani, szépíteni utólag, ha szeretne. A JPEG-formátum, amit a mai telefonok többsége tud, már szoftveresen feldolgozott változat. Ezzel megbarátkozott idővel. Magasabb minőségű telefonok használatakor azonban egyre kevesebb utómunkára van szükség. Ezek a mobilok bizonyos esetekben már 4-5 kamerával is el vannak látva. Amire figyelni kell, az a jó kompozíció, a fő téma megválasztása. Az könnyen megtanulható bárki számára, hogy beállítsa a kép középpontját és élességet állítson – fejtette ki. Ez többnyire megoldható azzal, ha ujjunkat a kívánt részre tesszük a képernyőn. Általában az expozíció előtt még sötétíteni vagy világosítani is lehet a képet. Továbbá azzal is lehet komponálni, ha közel vagy távol megyünk a témától, vagy megválasztani, mi fusson ki a sarokban. Sok mindennel befolyásolható, hogy a kép azt „mondja”, amit mondani szeretne vele a fotós.

Nincs trend

A „futográfus” soha nem követte a trendeket, ahogyan az élet más területein, úgy a fotózásban sem. Inkább a saját maga által diktált célok vezérlik. Azt fényképezi, amit szépnek, egyedinek lát, illetve a vissza nem térő pillanatokat. A manapság oly divatos szelfiből sem sokat készített eddig életében, hiszen önmaga fotózása nem különösebben érdekli. Mindig nyitva tartja a szemét a jó témát keresve, és készen áll. Manapság már egyre kevesebben vásárolják a kompakt fényképezőgépeket, hiszen átvette a szerepüket a mobil. Lehetséges, hogy pár év múlva teljesen eltűnnek a palettáról – vélekedett Halasi Zsolt.

Halasi Zsolt képei itt tekinthetőek meg: flickr.com.

(A borítóképen: Életkép Németországból)

 

Kapcsolódó cikkek:

  • „Csak a tökéletesnek talált képek maradnak meg”
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában