sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor

2020.07.07. 09:30

Megtelt élettel a tábor

Az anyaország mellett Délvidékről, Felvidékről, valamint Erdélyből érkeztek fiatalok Sátoraljaújhelyre.

Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

Mintegy háromszáz résztvevővel nyílt meg hétfőn a Rákóczi Szövetség járványhelyzet utáni, idei első nagyobb tábora Sátoraljaújhelyen. A hétfőtől vasárnapi tartó Kárpát-medencei Középiskolások Táborát – ahová az anyaország mellett Délvidékről, Felvidékről, valamint Erdélyből érkeztek fiatalok – Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára nyitotta meg.

Fotó: Bódisz Attila

Mint elmondta: a járvány utáni megújult környezetben is szeretnénk sikeres nemzetpolitikát folytatni, amihez fiatalok kellenek, hiszen minden politika értelmét veszti, ha nincs mögötte utánpótlás. Kiemelte: idén a Nemzeti Összetartozás Évének és az Erős Magyar Közösségek Évének tervezett programjait a koronavírus járvány jelentősen áthúzta. A karanténhelyzet eredményeként azonban a kapcsolatok ápolásának új lehetőségei nyíltak meg, ami által meg tudtuk erősíteni közösségeinket, szervezeteinket – jelentette ki. „Mondhatjuk azt is, hogy az egész helyzetből a magyarság megerősödve került ki” – közölte az államtitkár.

Szimbolikus hely

Beszélt arról is, hogy Sátoraljaújhely a magyar létnek, a Kárpát-medencének egy szimbolikus helye, hiszen a „csonka-Magyarország” egyik végpontja nem messze a szlovák és az ukrán határtól, de a román határ sincs messze. Hozzátette: a város emellett egy olyan térségben van, ahol mindig jelen volt a magyar ellenállás, a magyar felkeléseknek és a magyar virtusnak volt a központja. Ez egy olyan terület, ahol mindig tetten érhető volt a magyar nemzet iránti elkötelezettség – mondta.

Fotó: Bódisz Attila

Potápi Árpád János úgy vélte: nem véletlen, hogy a Rákóczi Szövetség ide szervezi táborait, és került nemrég a szervezet tulajdonába a tábor, aminek előreláthatólag nyár végén elkezdődik a felújítása, és jövőre már modern, huszonegyedik századi körülményeket biztosít majd lakóinak.

Előadások és kirándulások

A heti programok között lesznek kassai és karosi kirándulások, ellátogatnak a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkba, a Magyar Nyelv Múzeumába, Széphalomba, de lesz táncház és kézműves foglalkozás is. Vendégül látják Soltész Miklóst, egyházi és nemzetiségi államtitkárt, valamint előadást tart majd Takaró Mihály irodalomtörténész.

Fotó: Bódisz Attila

A portálunknak nyilatkozó két győri diák közül Krivácsy Eszter először vesz részt a Rákóczi Szövetség táborában. Reméli, hogy élvezi majd a programokat és sok barátot szerez. Hozzátette: már tavaly is jöhetett volna Sátoraljaújhelyre, de akkor nem volt rá alkalma. Kállai Dominik viszont már rutinos a táborozásban, ugyanis harmadszor vesz részt a Rákóczi Tábor programjain. Mint elmondta, ő már sok ismerőst szerzett az évek során az egész Kárpát-medencéből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában