Kertművelés

2020.07.05. 08:00

Itt az ideje a betakarításnak

Bőven akad tennivaló a hetedik hónapban is a kertekben – ha az idő hagyja.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Júliusban is van mire figyelni a kiskertekben, sőt most van csak igazán feladat, hiszen sok növényünk már terem, így el lehet kezdeni a betakarítást és feldolgozást, ugyanakkor itt az ideje a másodvetésnek, és a növényvédelmet is csúcsra kell járatnunk.

Mindenhol elszaporodtak a szúnyogok, és a többszöri irtás ellenére is meg tudják keseríteni a kertben, udvaron töltött órákat, nem beszélve arról, hogy háziállataink is szenvednek a csípésüktől. Ma már jó házi praktikák érhetőek el a neten a házi készítésű, természetes szúnyogriasztás és csapdák tekintetében. De sokat tehetünk a szúnyogok elterjedése ellen azzal is, ha nem hagyunk pangó vizet a portánkon: a pocsolyát eltüntetjük, az esővíztározókat pedig lefedjük.

Ahogy arról már írtunk, ideje van a másodvetésnek, ha valamelyik ültetésünk nem sikerült jól, illetve vannak olyan növénykultúrák, amelyeket egész évben, akár folyamatosan is lehet ültetni. Ilyen például a bab, a csemegekukorica, a saláta, retek, sárgarépa, cékla, fehérrépa, kelkáposzta, spenót. Az őszi betakarításhoz a júliusi ültetés az ideális.

Júliusban maximális ütemben nőnek a fűfélék, ami a gaz esetén gyakori kapálást, míg a gyepnél fűnyírást igényel. Forró, esőmentes napok esetén nem árt odafigyelni a gyep vágására, illetve szellőztetésére. Ilyenkor érdemes magasabbra vágni a füvet, hogy maradjon benne nedvesség, a nagyon tarra vágott fű könnyen kiég és foltos lesz.

Bujtatással szaporíthatunk

Segítünk a virágainknak, hogy több virágot tudjanak hozni és gyakrabban, ha lecsípjük az elhervadt virágfejeket. Júliusban lehet bujtatással szaporítani az arra alkalmas növényeinket, mint amilyen a borostyán, kúszórózsa, kecskerágó, vasfű.

Némelyik virág- és növényfajta képes olyan magasra nőni, ami miatt júliusban nem ért odafigyelni és alkalomadtán átkarózni magasabb karóval, hogy biztosan ne törjön el, ne feküdjön le a növényünk. Ilyenek például a magasra növő paradicsomfajták, amelyek most kezdenek termést hozni, és még mindig bokrosodnak.

Figyeljünk oda a táp­anyag-utánpótlásra is az öntözés mellett. Sok növényfajta használja fel ilyenkorra a talajban található tápanyagokat, amit nem árt pótolni.

Végül a jobb gyümölcstermés érdekében még nem késő ritkítani, sőt a kajszi- és őszibarack, illetve a nektarin esetén most van itt az ideje. Nehéz ugyan megszabadulni a termés egy részétől, de ha túl sok a gyümölcsünk, akkor nem fog olyan szép nagyra nőni, és az összeérő, összenyomódott gyümölcsök amellett, hogy nem fognak teljesen megérni, könnyen kapnak el fertőzést vagy indulnak rothadásnak.

(A borítóképen: Fontos a gyep szakszerű kezelése)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában