Gyermeknapi kívánság 2020

2020.06.18. 18:00

Anna egy ígéretes néptáncos

Táncos délelőttöt töltöttünk el Annával, teljesítettük kívánságát.

Apagyi Beáta

Fotó: Kozma István

A 7 éves Dobi Anna Mária szerkesztőségünknek szánt levelében leírta, hogy szeretne betekintést nyerni a Szinvavölgyi Néptáncműhely életébe, mivel ő maga is ezt a mozgásformát választotta három éve. Családja teljes létszámmal elkísérte a kislányt, vele jött édesanyja, édesapja és a 17 hónapos húga is. Annát a nagymamái, Az Észak-Magyarország lelkes olvasói biztatták arra, hogy leírja és elküldje a levelet, ami a kívánságát tartalmazta. Megérkezésünkkor a táncműhely tagjai már a bemelegítés végén tartottak. Vezetőjük, Maródi Attila elmondta, hogy jelenleg egy ötnapos tábor keretein belül próbálnak. A korlátozás teljes feloldása előtt még a szabadban gyakoroltak, de végre lehetőségük lett elfoglalni az amúgy kellemes miliővel rendelkező próbatermet.

Közös tánc

Mivel a kislány három éve lelkes tagja az edelényi Császta Néptáncegyüttesnek – pontosan a Csepp Császta csoportnak – nem volt meglepő, hogy ennek megfelelő öltözékben érkezett meg. A szinvavölgyisek a kedves fogadtatás után bemutatkoztak a családnak, majd próbálták bevonni a kis vendéget a közös táncba. Anna ekkor még bátortalanul bújt szülei háta mögé, de a kis kopogós fekete cipő hamar megadta magát a kérlelésnek. Mielőtt még pörgésekre, forgásokra került volna sor, elkalauzoltak minket a ruhatárba, ahol a viseleteket készítik el. Hamar ki is választották a neki való méretet.

Míg a kislány táncolt, apukája lelkesen fényképezte, anyukája pedig mesélt nekünk, honnan is indult a néptánc szeretete: – Mivel szeret énekelni, szívesen hallgatott népdalokat, később kezdett ilyen tartalmú videókat is nézegetni. Nyomon követte a Fölszállott a páva tehetségkutatót, nagyon örült a Szinvavölgyi Néptáncműhely sikerének, amikor 2019-ben a Prücskök csoportja megnyerte a döntőt kategóriájukban.

Támogatás és kitartás

Édesapja is néptáncolt gyermekkorában, de nem ez tette Anna számára vonzóvá a mozgásfajtát.

– Szeretek énekelni, és szerettem volna mozogni. Több tánctípust is kipróbáltam, de végül a néptánc mellett döntöttem. Emellett szeretek még biciklizni és rajzolni is – árulta el a 7 éves kislány. A bemelegítés után visszatértünk a ruhatárba, ahol egy sárközi népviseletet ölthetett magára. Anna az egy óra elteltével kipirosodva, elfáradva pihent. Azt még elárulta nekünk, hogy mi tetszett neki a legjobban a délelőttben: – Nagyon jó volt közösen táncolni a műhely tagjaival, jól éreztem magam – mesélte. A szülei elmondása alapján pontosan lehet látni a jellemfejlődést Annán, amit a táncnak köszönhetnek. – Sokkal összeszedettebb és kitartóbb. Minden nehézség ellenére örömét leli a táncban. Reméljük, ez a későbbiekben is így marad, mi mindenképp támogatni fogjuk, addig, míg jól érzi magát – mondták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában